Kedden éjjel rendőrt hívtak a 14. kerületi lakópark lakói, miután Gáspár Győző és barátai egy fergeteges bulit csaptak, ami végül a járőrkocsiban ért véget a Romantic énekese számára. Gáspáréknak Zuglóban is van egy lakásuk, vélhetően ott forog az új Győzike-show is. 

Zuglóban is van egy lakásuk

A Gáspár családnak a salgótarjáni házukon kívül Budapesten is van egy lakása, ahol mostanában sűrűn megfordulnak. Egyik ottani szomszédjuk kereste fel a Blikket, hogy elmesélje a botrányos éjszaka részleteit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Celebekkel bulizott

„Már órákkal előtte láttuk, hogy mennyi vendég érkezik Győzőék lakásához. Ott volt többek között Baukó Éva és a Power of Love-ból ismert Imre is. Jöttek zenészek, és hatalmas bulit csaptak. Az egész ház zengett tőlük, a lakók pedig teljesen kiborultak” – mondta a felháborodott szomszéd. 

 

Elvitték Győzőt a rendőrök

A szomszéd szerint Gáspárék egy idő után az utcán folytatták a mulatozást. „Arra lettünk figyelmesek, hogy már a lakópark udvarán vonul a tömeg a zenészekkel együtt. Kis idő múlva megérkezett egy rendőrautó két egyenruhással. Rövid beszélgetés után beültették Győzőt az autóba, és elhajtottak vele. Valószínűleg valamelyik szomszéd hívhatta ki őket csendháborítás miatt” – mondta a szomszéd.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt a rendőrség 

A Blikk megkereste az üggyel kapcsolatban a Gáspár családot, ám nem kívántak nyilatkozni. A  lap a rendőrséghez fordult, a BRFK Kommunikációs Osztálya a következőt írta:  „Megkeresésére tájékoztatjuk, hogy az Ön által megadott szempontok alapján rendőri intézkedést nem találtunk”.

Álbalhé lehetett

Vélhetően a helyszínre kedd éjszaka álrendőrök érkeztek, mivel most forgatják az új Győzike-show-t, amely nemsokára a TV2 lesz látható. A balhét pedig a műsor miatt rendezték meg.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Gáspár Győző – Forrás: Life tv