Egy hónap telt el azóta, amikor egy férfi kiugrott egy budapesti társasház 14. emeletéről. Zuhanás közben pedig ráesett egy fiatal kétgyermekes anyukára. Mindketten a helyszínen szörnyethaltak.

Erzsébet hamvait kétfelé osztják, egy részét Kispesten, míg a másikat szülőföldjén, Erdélyben helyezik végső nyugalomra.

„Miután a határt átlépem tudom, hogy karanténba kell mennem. Ezt nem bánom, hiszen életem szerelméről van szó. Két hetet kell egyedül töltenem a lakásban, melyben Erzsébettel is éltem. Már egyébként a tragédia óta többször is jártam ott, és magam is meglepődtem azon, hogy az élmény nem rossz számomra. A szép emlékeket idézem fel inkább” – mondta a Borsnak az özvegy.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Gábor arról is beszélt, hogy tudatosan a baleset helyszínénél lévő bejáratot használja, szerinte a tagadással nem oldana meg semmit.

Ez is érdekelhet: Visszahozná a vásárlási idősávot Merkely Béla

Bronz Gábor nem is igazán tudja mi hajtja előre, egy dologban biztos, abban, hogy neki kell felnevelnie a félárván maradt 3,5 éves Mártont és a hat hónapos Boglárkát, gyerekeiért pedig bármit megtesz.

„Egyik nap Márton megkérdezte tőlem, hogy anya miatt sírok-e. Nem hazudtam neki, igennel válaszoltam. Ő ezután megölelt. Csodálatos érzékenység van a kisfiamban” – mondta Gábor.

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy a főváros környéki anyukák összefogtak és rendszeresen ellátják anyatejjel a családot. A cikket ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: ebből az újbudai házból ugrott ki a férfi – Forrás: MTI