Tűzijátékkal lőtte ki a saját szemét egy 12 éves kisfiú Zircen – számolt be az esetről a Tények. A tudósítás szerint a helyiek először nem tudták, mi történhetett, amikor meghallották a durranásokat, ám nem sokkal később már a mentő hangját hallották. Szilveszterkor két haláleset is történt a tűzijáték miatt. Üllőn egy 33 éves férfi halt meg, Létavértesen pedig egy 34 éves családapa vesztette életét.

A kertben játszott a tűzijátékkal 

A TV2 úgy tudja, a gyermek a nagymamájával volt otthon, majd kiment játszani a kertbe, és magával vitte a szilveszterről megmaradt pirotechnikai eszközt. A baleset akkor történt, amikor a kisfiú a tűzijátékot meggyújtotta, majd föléhajolt.

Súlyosan megsérült 

A mentők súlyos szem- és koponyasérüléssel szállították kórházba. A rendőrség büntetőeljárást indított, ám egyelőre nincs az ügynek gyanúsítottja. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tragédia Létavértesen 

Amint arról beszámoltunk, Létavértesen egy 34 éves férfi vesztette életét, engedélyköteles pirotechnikai eszközt használt. A baleset 2025. január 1-jén 0 óra 30 perc körül történt az egyik családi ház kertjében. Egy 34 éves férfi egy olyan tűzijátékot használt, amelynek birtoklása és használata kizárólag pirotechnikai vizsgával rendelkező személyeknek engedélyezett. A férfi egy barátjánál töltötte a szilvesztert, állítólag az egyik rakéta nem jött ki a töltényből, ő emiatt fölé hajolt, a rakéta pedig az élettel összeegyezhetetlen fejsérülést okozott. 

Üllői tragédia 

Üllőn is hasonló tragédia történt szilveszterkor. A Pesti Srácok úgy tudja, Szlovákiában vásárolt, de Magyarországon nem birtokolható és használható tűzijáték robbant. A tragédia után nyomozás indult és meggyanúsítottak egy 27 éves férfit, vélhetően a tűzijáték vevőjét. A szlovák tűzijáték ugyanis a hazánkban közforgalomba nem hozható kategóriába tartozott.

A kórházban halt meg 

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya közölte a baleset után, hogy január 1-jén hajnalban Üllőn, a László utcában – közterületen –  egy felrobbant tűzijáték okozott sérülést egy 33 éves helyi férfinak. Őt a mentők kórházba szállították, azonban a gondos orvosi ellátás ellenére belehalt a sérülésekbe.

Bűntetőeljárás indult 

Az eset kapcsán a rendőrség – halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt – büntetőeljárást indított. A Pest vármegyei nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció