Hat órát várt a mentőre egy idős, vérző nő az egyik főváros kórházban, végül az első hívástól számítva 7 óra 28 perc után került a Honvédkórház sürgősségi osztályára. A beteg eközben annyi vért vesztett, hogy rokonaival közölték, nem bírja ki a műtét. Az idős asszony pár óra múlva meghalt. Az elhunyt lánya azt mondta, maga a pokol volt édesanyja szenvedését végignézni, míg vártak az esetkocsira. Már a szomszéd beteghez érkező látogató is jelezte a mentőszolgálatnak, hogy siessenek, mert nagy a baj. 

A krónikus osztályon lett rosszul

Az esetről Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő számolt be közösségi oldalán, miután eljutott hozzá a beteg lányának panaszlevele. Az idős asszony az egyik budapesti kórház krónikus osztályán feküdt. Október 11-én, délután, lánya látogatóba érkezett hozzá, az ápolók szóltak neki, hogy azonnal keresse meg a főorvost. Az orvos közölte, hogy az idős asszony végbele súlyosan vérzik és valószínűleg műteni kell, ezért átszállítatják a Honvédkórházba, már a mentőautót is megrendelték. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Erős fájdalmai voltak 

A nő visszament az édesanyjához, aki a fájdalomtól folyamatosan jajgatott. Egy órát vártak a mentőre, amely nem érkezett meg. A beteg lánya 17 órakor  személyesen hívta fel a 112-t, hogy megkérdezze, mikor érkezik az esetkocsi. Ekkor már az orvos általi bejelentés óta több mint 2 óra telt el.

 

Sürgős vagy nem sürgős bejelentés bejelentés érkezett?  

A beteg lánya több mint egy óra elteltével újra tárcsázta a mentőszolgálatot, ahol azt mondták, hogy nem azonnali szállítást kért a kórház. Ekkor a főorvos átvette a telefont és azon vitatkozott a diszpécserrel, hogy “sürgős” szállítást kértek-e, vagy sem? A beteg lányának beszámolója szerint ekkor már 18:30 perc volt, vagyis az első bejelentés után már 4 óra telt el. Közben a beteg állapota egyre romlott. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Életveszélyben volt a nő 

Este 8-ig még kétszer beszélt a beteg lánya a mentőszolgálattal, ugyanis ekkor érkezett meg az esetkocsi. Az idős nő már életveszélyes állapotban volt. Emiatt a mentőápolók azt mondták, hogy rohamkocsit kell kérniük, mert a beteg ebben az állapotban csak mentőorvosi felügyelettel lehet szállítani. “Miután látták édesanyámat vérbe ázva, azt mondták, hogy csak orvosi felügyelettel lehet édesanyámat szállítani, ők ezt nem vállalják” – írta panaszlevelében a beteg lánya. 

Készüljenek a legrosszabbra

“A mentőorvos azt mondta, hogy készüljünk fel a legrosszabbra, mivel a nagy vérveszteség miatt nagyon rossz állapotban van az édesanyám, lehet, hogy nem fogja kibírni a szállítást” – írta a mentőszolgálatnak címzett panaszlevelében a beteg lánya. 

Meghalt a beteg

Végül az első bejelentéstől számítva 7 óra 28 perc telt el, mire a vérző beteg a Honvédkórházba került. Az ügyeletes orvos közölte a családdal, hogy az idős asszony olyan rossz állapotban van, hogy szó sem lehet műtétről. Végül morfiummal enyhítették a fájdalmát. A beteg hajnali 3-kor elhunyt. 

Meghosszabbították a szenvedését

Az asszony lánya úgy véli, ha időben átszállítják édesanyját a Honvédkórházba, és megfelelő ellátást kap, akkor menthető lett volna. “Nem beszélve arról, hogy a nagyon hozzá várakozással meghosszabbították a szenvedését. Borzasztó volt órákon át a jajgatását hallgatni, könyörögni a mentőknek, hogy jöjjenek már, mert meg fog halni édesanyám” – írta az OMSZ-nek a gyászoló nő. 

Vizsgálatot indított az OMSZ

A nő levelében azt is leírta, hogy édesanyja annyira szenvedett, hogy már egy másik beteghez érkező látogató is felhívta a mentőket, hogy jöjjenek, mert nagy a baj. A OMSZ az RTL-nek azt írta, vizsgálatot indítottak az ügyben. Dr. Kunetz Zsombor szerint a mentőszolgálat képtelen ellátni alapvető feladatát, és ez az eset rendszerhibát is jelez. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció