Különböző bűncselekmények miatt összesen 16 évet töltött börtönben Tasnádi Péter. Olyan emlékezetes bűncselekménnyel is összefüggésbe hozták, mint a Fenyő-gyilkosság. A magyar „Keresztapa” rendszeresen elmondja a véleményét a Youtubon. Nemrég Mészáros Lőrincről és Várkonyi Andreáról beszélt. Azt mondta, hogy Mészáros Lőrinc egy nagyon gazdag ember, de nem a legszebb. A videót a cikkünk alján lehet megnézni.

16 év börtönben

Tasnádi Péter legendás alakja a magyar alvilágnak. Különböző vádak, gyanúsítások és ítéletek miatt összesen csaknem 16 évet töltött börtönben. Az egyik vád szerint Tasnádi Péter megbízásából felgyújtottak egy autót a Hotel Hélia parkolójában még 2004 augusztusában és emiatt öt másik autó is megrongálódott. Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Maró anyagot öntöttek az anyósára

Az ügyészség szerint Tasnádi Péter 2001-től 2007 végéig – személyes sérelmei megtorlásaként – bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon. A célpontok között volt Tasnádi volt felesége és annak élettársa, a felesége ügyvédje, valamint anyósa is, akit maró anyaggal öntöttek le – írta a Népszava.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Emberölés előkészítése

A Fővárosi Bíróság a vállalkozót 2009. május 12-én – első fokon – hat év börtönbüntetésre és 6 millió 300 ezer forintos vagyon­elkobzásra ítélte, valamint hat évre eltiltotta a közügyektől. Tasnádi Pétert a bíróság bűnösnek mondta ki visszaesőként elkövetett, kétrendbeli emberölés előkészületében és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében.

Felbujtás és testi sértés

Az akkori nem jogerős ítélet szerint a vállalkozó ezek mellett bűnös felbujtóként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértést, bűnlajstromán szerepel még felbújtóként rongálás, sikkasztás, csalás, zsarolás, lopás elkövetése is.

71 éves a „Keresztapa”

2016-ban szabadult, 2017-ben ismét börtönbe került, majd nem sokkal később ismét kiszabadult. Tasnádi Péter 71 éves, börtönévei előtt a Magyar Ökölvívó Szövetség korábbi elnökségi tagja volt, eddig három könyve jelent meg.

Várkonyiról és Mészárosról beszélt

Az egykori „Keresztapa” rendszeresen készít videót, gyakran elmondja a véleményét közéleti, politikai eseményekről, vagy éppen Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esetleges kapcsolatáról.

„Mészáros Lőrinc nem a legszebb”

Tasnádi szerint ha van a milliárdos és a tévés között valami, az a magánszféra része, és egy Jézustól vett mondatot hoz fel: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess” – mondja a videóban Tasnádi, aki azt a véleményét sem titkolja, hogy Mészáros Lőrinc egy nagyon gazdag ember, de nem a legszebb. A videót alább lehet megnézni. Nagyjából 1 perctől beszél róluk. Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Ezek is élrdekelni fognak!

Itt a videó

Kiemelt kép: részlet a videóból