Egy illatgyertya okozta a tragédiát Egerben. Miután a lángok felcsaptak, játékot imitálva mentették ki a kicsiket a tűzből.

Kimenekültek

Egy négy és egy kétéves kisgyereket is ki kellett menteni abból a családi házból, ami hétfőn gyulladt ki Egerben. Huszonöt négyzetméteren égett az épület. Többen is bent voltak, amikor felcsaptak a lángok. Mindenkinek sikerült kimenekülnie, de a teljes tetőszerkezet odalett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez okozta a bajt

A család jelenleg rokonoknál húzza meg magát, viszont így az ünnepeket sem tölthetik otthonukban. Most gyűjtést szerveztek, hogy minél hamarabb visszaköltözhessenek. A család éppen ünnepek előtti nagytakarítást tartott, amikor megtörtént a baj. Egy illatgyertya okozta a tüzet.

 

Így történt a baleset

„Két óra körül az édesanyám éppen takarított, amikor az egyik szobában, ahol a 4 éves unokaöcsém volt meggyújtott egy illatgyertyát. Én a kétéves kislányommal voltam a másik szobában, eközben a kisfiú kirohant mosdóba, majd az anyjához sietett. Pillanatokkal később, amikor az anyukám bement a szobába már azt látta, hogy ég a szőnyeg” – mesélte Ketrin.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gyorsan történt minden

A szőnyeg után azonnal meggyulladt az ágynemű is. „Mi észre sem vettük mi történt, a szüleim szóltak, hogy gyorsan menjünk ki a gyerekekkel, mert tűz van. Így is tettünk, kimentünk a ház elé a gyerekekkel és azonnal hívtam a tűzoltókat. A szüleim próbálták eloltani a tüzet, de menthetetlen volt” – írja a Bors.

Leégett a tető

Húsz percen belül megérkeztek a tűzoltók, akik végül eloltották a lángokat, ám a teljes tetőszerkezet és két szoba leégett. „Kilencen éltünk a házban, ebből négyen kiskorúak. A gyerekek nagyon megijedtek, ezért próbáltunk úgy csinálni, mintha ez az egész egy játék lenne, hogy ki lesz az első, aki kiér a házból” – tette hozzá.

Nem lehetnek otthon az ünnepek alatt

A család jelenleg rokonoknál húzza meg magát. Az viszont már bizonyos, hogy a karácsonyt nem tölthetik otthon. „Sosem gondoltuk volna, hogy ilyesmi velünk megtörténhet. Szerencsére volt hova jönnünk.”

Ez maradt a tetőből:

Haza akarnak menni

„A gyerekek viszont nem értik a helyzetet. A kétéves kislányom minden nap megkérdezi: Ma is a nagyinál alszunk. Mikor mehetünk haza Anya? Érthető módon hiányzik neki az ágya, a játékai…”

Sokan segítenek

 A családnak szerencsére nagyon sok ember segített, azonnal vittek ruhákat a gyerekeknek, ugyanis mindenük odalett. „Ebben a helyzetben akár ezer forint is sokat segít, ugyanis szeretnénk minél hamarabb újjáépíttetni a tetőt, hogy újra haza mehessünk.” – ezt mondta a távolabbi tervekről az édesanya. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: Facebook