A jó anyagi körülmények között élő 23 éves pécsi vagyonőr jegygyűrűt akart venni a szerelmének, ezért úgy döntött kirabolja azt a pécsi trafikot, ahol egyébként a kedvesének a barátnője dolgozik. A férfi megszerzett 300 ezer forintot, az őt jól ismerő eladó azonban felismerte.

A 23 éves pécsi fiatalember tavaly pont azt a trafikot rabolta kis, ahol mindennap cigit vett, ráadásul pontosan tudta: a hajnali műszakban a pult mögött egykori szerelmének a legjobb barátnője áll majd, aki jól ismeri őt.

Bár a fiatal vagyonőr a bevételt nagy nehezen megszerezte, az eladó értesítette a hatóságokat, és közölte: rablás történt a trafikban, és azt is meg tudja mondani, hogy ki a tettes.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hiába a kapucni, a fiatal lány hangjáról és testalkatáról pillanatok alatt azonosította, hogy ki hadonászik a gázpisztollyal. A fiatalembert így két órán belül elkapták a zsaruk, addig mindössze 30 ezer forintot sikerült elköltenie a közel háromszázezres zsákmányból – írja a Blikk.

A rabló vagyonőr rendezett, jó családi körülmények között él. Azért akart mindenáron pénzhez jutni, hogy kedvesének egy gyűrűt vegyen. A romantikus trafikrabló jelenleg börtönben van, ahol édesanyja és szerelme meglátogatja, amikor csak tudja.

„Könyörgöm, mindenki higgye el, hogy a fiam nem egy bűnöző, csupán egy szerencsétlen balek, aki hozott egy borzalmasan rossz döntést, amit sajnos véghez is vitt” – kezdte sírva a rabló édesanyja.

„A gyerekem egész életében jó és kedves volt, soha nem bántott senkit. Az iskolában és itthon nem volt semmi gond vele, még a hangomat sem kellett soha vele megemelnem. Egyszerűen nem értem, hogy miért tette ezt, hiszen mindig kapott itthon pénzt, amikor csak kért.

De nem is volt rászorulva, hiszen remek állásban dolgozott vagyonőrként. Fogalmam sincs, mi jött rá azon a hajnalon, hogy ilyet csinált pont ott, ahol nagyon jól ismerték őt. Látszik, hogy nem egy profi rablóról van szó, a fiam gyakorlatilag abban a pár percben és utána is csak hülyeséget csinált. Bármit is tett, én és a barátnője mellette állunk, remélem, nem kell hosszú éveket börtönben töltenie” – hajtotta le fejét elkeseredetten az anyuka.

A rablónak két nagy álma volt. Az egyik, hogy bekerüljön a francia idegenlégióba, a másik, hogy szerelmét megajándékozza egy jegygyűrűvel. Mindkét álom szertefoszlott, amint belépett az apró dohánybolt ajtaján.

A rabló édesanyja megtérítette a kárt, amit a fia a rablással okozott. „Pályafutásom alatt soha nem találkoztam olyan rablási üggyel, ahol az elkövető hozzátartozója kifizette volna a rabolt összeget. Nagyon remélem, hogy ezt a bíróság is méltányolja majd” – közölte a rabló ügyvédje, dr. Lichy József.

Kiemelt kép: a rablásnál készült térfigyelő-kamerás felvétel – forrás: rendőrség