Rengetegen gyászolják Mónikát és Ervint, azt a fiatal párt, akik szerda este haltak meg az Árpád hídi tragikus balesetben. A szerelmeseknek szombaton lett volna az esküvőjük. Csupán néhány utcányira voltak a lakásuktól, amikor megtörtént a tragédia.

Baleset az Árpád hídon

Esküvőre készült az Árpád hídi ámokfutó két áldozata: Sz. Mónika és B. Ervin. A fiatalok éppen a meghívók kiküldését kézbesítették, amikor szembe találkoztak az ámokfutóval. B. Roland bedrogozva, a forgalommal szembe egy lopott taxival okozott balesetet. Az ütközésben ő maga is meghalt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Esküvőjükre készültek 

„Szombaton lett volna Esztergomban a polgári szertartásuk. Engem nemrég műtöttek, az orvosok pedig direkt úgy időzítették a beavatkozást, hogy a nagy napra már jobban legyek. A baleset előtt éppen a meghívókat kézbesítették a vendégeknek, onnan tartottak hazafelé, amikor letarolták az autójukat” – mondta a Blikknek a megtört édesanya.

 

Együtt dolgoztak

A fiatalok korábban együtt is dolgoztak a Rákóczi Szövetségnél,  ám a mesemondóként és rendezvényszervezőként is tevékenykedő Mónika jelenleg az egyik minisztérium titkárságán dolgozott. Két évvel idősebb párja pedig végrehajtó-helyettes volt, amint korábban megírtuk, a Schadl-Völner-ügyben is tanúskodott, miután többször megpályázott egy végrehajtói állást. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mesemondó volt Mónika

“Az Árpád hídi balesetben meghalt egy mesemondó. Szeleczki Mónikának hívták. 32 éves volt. 2013-ban, még egyetemi hallgató korában, az ELTE TÓK Népek meséi mesemondó versenyen hallottam először mesélni. Egy fukar asszonyról mesélt, eredeti palóc nyelvjárásban. Minden zsűritaggal egyetértettünk abban, hogy kivételesen tehetséges, és a diákzsűri is őt ítélte a legjobbnak. A verseny kétszeres győztese lett” – írja Bajzáth Mári, a Mesepedagógia nevű közösségi oldalán szerkesztője. 

Ezzel a taxival ütköztek

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Mesefesztiválokra járt 

Majd így folytatja a bejegyzést:“Azonnal dolgozni kezdtünk együtt, Paloznakra hívtam Pünkösdi mesefesztiválra, gyerekvédelemben élő gyerekek mesetáboraiba, szakmai napokra. Lelkiismeretes, lelkes, szorgalmas, sokoldalú munkatárs volt, különleges ember. Mesemondás közben, élő, mély kapcsolatot teremtett gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, és volt egy különleges képessége: mindenkit meg tudott nevettetni”. 

Együtt zsűriztek 

“Tavaly, együtt zsűriztünk azon a versenyen, ahol 11 éve versenyzőként indult. Csodáltam a mesés útját, és örömmel hallgattam az életmeséjét. Egy hónapja találkoztunk, akkor nem gondoltam, hogy utoljára ölelem meg. A terveikről és az álmaikról beszélt, a fiúval, akivel együtt utaztak az autóban, és boldogan éltek, míg egy tragikus, értelmetlen balesetben meg nem haltak… “ – emlékezik vissza Bajzáth Mária. 

Mély fájdalom

“Megrendülve és mély fájdalommal gondolok rájuk, szívemben őrzöm emléküket.„Rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt…” … Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.” – zárja sorait a Mesepedagógia közösség vezetője. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: ebben az autóban utazott Mónika és Ervin – Forrás: katasztrófavédelem.hu