Egy 90 éves néni úgy érezte túl nagy teher a rokonai számára, ezért egy elkeseredett pillanatában úgy döntött, véget vet az életének, számolt be a drámai eseményekről a rendőrség, a közösségi oldalán.

Vérző sebbel találtak rá

Mint írják az idős nénire három rendőr talált rá mély, vérző sebbel a karján, de még életben volt. A fiatal egyenruhások még tudtak vele beszélni, a néni ekkor kérte tőlük, mentsék meg az életét. Ők pedig így tettek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Józsefvárosban történt

A posztból kiderül, hogy Kiss Tamás r. őrmester és Keresztesi Péter r. őrmester október 21-én kaptak riasztást a józsefvárosi társasház negyedik emeletére. A kétségbeesett bejelentő hirtelen nem tudta megmondani, hogy melyik lakásba van szükség a segítségre, mert amikor rátalált idős rokonára, ő maga is rosszul lett a sokktól.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Segélykérő hangok

A járőrpár Barátki Norbert r. törzsőrmester szolgálatirányító parancsnokkal együtt ért ki a házhoz, és a legfelső emeletre érve végig kopogtatták a lakásokat, mígnem az egyikből segélykérő hangokat nem hallottak.

Bejutottak

– Akadály nélkül bejutottunk a lakásba, ahol egy kétségbeesett nő elmondta nekünk, hogy a nagynénjének kell segítség. A nénit az egyik szobában találtuk meg, és ahogy meglátott bennünket, azt mondogatta, hogy ne hagyjuk elvérezni. – emlékeztek vissza az egyenruhások.

Nyomókötést alkalmaztak

“Kollégáink, hogy megállítsák a vérzést, egy törölközőt kerítettek a lakásban, az asszony karját felemelték és nyomókötést helyeztek rá. Ahogy teltek a percek, a rendőrök egymást váltva szorították a néni karját, aki pedig szabadon volt, az a házban az összes ajtót kinyitotta, hogy a mentők akadály nélkül jussanak a sérülthöz.”

Sikerült megállítani a vérzést

“Kollégáinknak végül sikerült megállítani a vérzést és megmenteni a nő életét, akit a mentők stabil állapotban vittek kórházba.” – írta a rendőrség a bejegyzésben, majd azzal zárták gondolataikat, hogy nagyon büszkék bajtársaikra, akik helytállásukkal megmentették egy ember életét.

Nem egyedi eset

Az, hogy az idős hozzátartozók hasonló, elkeseredett lépésre szánják el magukat egyáltalán nem egyedi eset. Pár hete, itt a Kékvillogó oldalán is írtunk arról a pécsi házaspárról, akik miután tűz ütött ki a házukban elmenekültek a helyszínről, eltűntek, később pedig kiderült, véget akartak vetni az életüknek. A rendőrség végül megtalálta őket, ám nagyon rossz állapotban voltak, kórházi ápolásra szorultak, számoltunk be róla akkor.

Ha segítség kell 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A hős rendőrök – Forrás: Rendőrség Facebook