Megdöbbentő jelenetek szemtanúja volt egy háromgyermekes anyuka szombat délután a főváros 15. kerületében. Az egyik tízemeletes ház legfelső szintjéről ki akart ugrani egy férfi, aki végül, hallva egy 13 éves fiú szavait, visszamászott a lakásába. Az újpalotaiak azt mondják: egy ilyen helyzetben még akkor is megvizsgálhatták volna a mentők az öngyilkosságra készülő személyt, ha végül nem történt tragédia.
Ki akart ugrani a tizedikről
„Szombat 17 óra körül a Drégelyvár és a Késmárk utca sarkán lévő 10 emeletes házból a 10. emeletről ki akart ugrani egy férfi az ablakon. A legszélső lakásból, ami a Késmárkhoz van közel. Hívtam a 112-es számot, de az illető végül visszamászott. Ha esetleg valaki olvassa abból a házból vagy a szomszédja, szerintem segítségre szorul az a férfi” – írta egy kétségbeesett nő a 15. kerület egyik közösségi oldalán a megdöbbentő bejegyzést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
„Felkiabált neki a fiam”
„A 13 éves fiam kiabált neki fel, hogy másszon vissza, minden rendben lesz. Három gyerekkel voltam ott és egy férfi jött még segíteni, lehet, hogy a gyerekek miatt mászott vissza az illető” – tette hozzá nem sokkal később egy másik szemtanú.
Csak a fejét látták
„Nem jöttek ki a mentők, mert visszamászott. Még egy pár percig nézett ránk, csak a fejét láttuk, utána eltűnt” – tette hozzá egy helyi lakó.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megvizsgálhatták volna
„Szerintem az lett volna az alap, hogy kimegy a mentő, megvizsgálja, esetleg beutalják pszichiátriára vagy egyből be is viszik. Ez nagyon nem játék. Segítségre van szüksége, de ez szakember nélkül nem lehetséges! Szomorú mindenesetre” – írta egy kommentelő.
Köszönet!
„Kedves Veronika! Milyen szerencse, hogy még van ilyen ember, aki odafigyel másokra! Köszönet azért, hogy segítséget hívott, sokan vannak, akik segítségre szorulnak, de egyesek elmennek mellettük, figyelmetlenek, nem gondolnak erre” – fűzte hozzá egy másik fővárosi lakó.
Nincs pénz pszichológusra
„Sokan nem csak azért nem fordulnak pszichológushoz, mert szégyellik, hanem mert az állami ellátásban ott is hosszú a várakozás, a magán ellátás viszont sokak számára megfizethetetlen” – jött hamar a reakció.
Kiugrott a negyedikről
A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy megdöbbentő esemény történt a főváros 11. kerületében. A helyszínről származó információk szerint egy fiatal, húsz év körüli nő összeveszett a párjával a Szurdok utcában, majd a mélybe vetette magát. A 4. emeletről esett le és nagy szerencséje volt: túlélte a több emeletnyi zuhanást.
Veszekedtek előtte
A lakók veszekedést hallottak a tragédia előtt, a nő és a párja vitatkozott egymással. Mindenkit megdöbbentett a fiatal hölgy tette, nehezen tértek magukhoz a sokkból.
Nem gondolták, hogy baj lesz
„Igazából látásból ismertük egymást Diával, néha köszöntünk egymásnak. A párját is csak látásból ismerem, ő egy nála jóval idősebb férfi, gondolom vele együtt is élt. Már többször hallottunk üvöltözést a lakásukból, de nem gondoltuk, hogy végül baj fog történni” – mondta az egyik szomszéd. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció