2024. július 25-én veszett nyoma a katymári Tüske Milánnak. A 32 éves férfit azóta is kétségbeesve keresik szülei.Édesapja azt mondta, Milán látássérült, egy korábbi sérülése miatt veszítette el szeme világát. Azt feltételezik, hogy egy gyilkosságról tudhatott és emiatt veszett nyoma.  Tüske Milán biciklivel ment el otthonról, azóta senki semmit nem tud róla. 

9 hónapja tűnt el 

A fiatal férfi a Bács-Kiskun vármegyei Katymárról, a Fecske utcai otthonából indult útnak július 25-én, az eltűnése óta pedig már eltelt 9 hónap. A szerettei azóta is minden követ megmozgatnak, hogy kiderítsék, mi történhetett Milánnal. „Már korábban azt hitte, hogy bármikor megverhetik” – mondta Milán édesapja, aki szerint voltak nyomasztó jelek Milán eltűnése előtt.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Puskatussal ütötték meg 

Évekkel ezelőtt Milán nézeteltérésbe keveredett az egyik barátjával, a vita pedig tettlegességig fajult. “A fiamat puskatussal megütötték, ennek következtében elveszítette a látását. Milán a látásának elvesztése után mindenkitől félt, sokszor azt hitte, hogy meg akarják verni. Volt, hogy öngyilkosságon is gondolkodott, de szerencsére később lenyugodott” – mondta Tüske Zoltán a Borsnak. 

Hirdetés

 

Tüske Milán

Forrás: police.hu

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tudhatott egy gyilkosságról

Milánt a későbbiekben azzal fenyegették, hogy megölik, elméletileg bántani akarták, mert hallott egy feltételezett gyilkosságról.  “Azt mondta, hallott valamit egy gyilkosságról, és emiatt bántani akarják. Ettől fogva attól félt, hogy meg fogják ölni”  – tette hozzá az apa, aki szerint Milán néhány hónappal ezután tűnt el és azóta sem tért haza.  

Szülei még mindig keresik

A hozzátartozók a mai napig reménykednek abban, hogy Milán szerencsésen előkerül, hiszen a napokban volt a születésnapja, és a bizonytalanság már elviselhetetlen teher a család számára. A legutóbbi posztban azt írták:  Már 9 hónap telt el, mióta Milán eltűnt. Kérjük, aki látott vagy tud róla valamit, jelentkezzen. A családja várja haza – tették közzé a közösségi oldalon.

Rejtélyes holttest

Találtak egy rejtélyes holttestet Katymáron és elindult a szóbeszéd, hogy az a korábban eltűnt Tüske Milán holtteste lehet. A szóbeszéd szerint a bajai rendőrkapitányságon a nyomozók DNS-mintát is vettek az apától, hogy a holttestet érdemben azonosítani tudják. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azonban később megerősítette, hogy nem történt ilyen eset – számolt be róla korábban a baon.

Itt lehet jelentkezni 

A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A hatóságok arra kérnek mindenkit, aki az eltűnt személy jelenlegi tartózkodási helyével vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval tud szolgálni, hívja a rendőrséget a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: