Hatéves lányával együtt egy Railjet-vonat elé vetette magát egy 38 éves magyar férfi Alsó-Ausztriában. A férfi az egykori szépségkirálynő volt férje volt, kiderült családi okok miatt vetette magát kislányával a vonat elé.

Vonat elé ugrott egy apa a kislányával

Rettenetes tragédia történt a napokban. Egy 38 éves magyar férfi hatéves kislányával a karjaiban a vonat elé vetette magát Alsó-Ausztriában. A mozdonyvezető már nem tudta megakadályozni a tragédiát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Másképp emlékszik a mozdonyvezető

Az ütközés után azt mondta, hogy biztos benne, hogy három embert látott a gázolás előtt a síneken. A baleset után azonban csak a férfi és a kislány holttestét találták meg a rendőrök.

Többször megfenyegette feleségét

Helyi sajtóértesülések szerint az áldozatok egy egykori Miss Austria szépségkirálynő férje, és gyermeke voltak. Későbbi információk szerint pedig az kiderült, hogy a 38 éves férfi ellen – aki amatőr teniszező volt – korábban már bírósági eljárás is indult, többször fenyegette feleségét, hogy megöli őt és a közös lányukat.

Válásuk után fenyegetőzött

A szépségkirálynő és párja ugyanis évekkel ezelőtt elváltak, ám a férfi nem tudta feldolgozni a történteket. Az első fenyegetéseket 2017 őszén tette, onnantól kezdve 2018 februárjáig ezeket többször megismételte.

Pszichés zavarai voltak a férfinak

A következő három évben állítólag felhagyott ezekkel, ám 2021 nyarán azt mondta volt feleségének, hogy lányával együtt a vonat elé löki őt. Emiatt a fenyegetés miatt 2021. november 15-én a férfit tizenkét hónap feltételes börtönbüntetésre és 720 eurós megfizetésére ítélték, valamint kötelezték pszichoterápiás kezelésre.

Összeomlott a család

Kronen Zeitung megkeresésére a kislány nagyapja elmondta: a család és az ismerősök is összeomlottak, senki sem tudja felfogni a tragédiát.

Sokat volt az édesapjával

Az idős férfi a nevelőapja volt a 38 éves férfinek, együtt éltek, ezért a nagypapa gyakran látta az unokáját. Heti három napot töltött velük, az utolsó találkozásukkor a kislány azt mondta: nagyon örül, hogy ismét láthatja az édesapját.

Az anya kezelést kap

Az ügyben egyelőre nem zárták le a nyomozást, az édesanyát a tragédia miatt egy kríziscsapat felügyeli.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: