Újabb házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a kompolti önkormányzatnál, amelynek polgármestere korábban azzal magyarázta hirtelen meggazdagodását, hogy gyakran nyer a lottón. A NAV-osok egy 200 millió forintos tételről szeretnének minél többet megtudni.

Ismét akciózott a NAV

Október közepén megint akciózott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Heves megyei Kompolt település polgármesteri hivatalában, ahol egészen reggel 9 órától este 8 óráig töltöttek le adatokat a hivatal szerveréről. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Célkeresztben egy 200 milliós pályázat

Az adóhatóság egy olyan 200 millió forintos pályázat után nyomoz, amelyből az önkormányzatnak felzárkóztatási programot kellett volna szerveznie.

Hirdetés

Lepapírozott programok?

A nyomozók azt vizsgálják, megalapozottak-e azok az információk, amelyek szerint a programokból nem lett semmi, és csak lepapírozták, jelenléti íveket kreáltak, fotókat csatoltak a felzárkóztatási program meg nem történt eseményeiről. Az adóhatóság most ezeket az elektronikusan küldött dokumentumokat kereste.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Nem tudom, hibáztunk-e”

Balázs Zoltán, a település polgármestere a Blikk kérdésére elmondta: a nyomozók már másodszor jártak a hivatalban. Korábban a papíralapú dokumentumok másolatait vitték el. „Egyesek azt gondolják, nem vagy pedig hibásan valósult meg a pályázat. Azt nem tudom, hibáztunk-e, de az biztos, hogy minden kollégám a legjobb tudása szerint dolgozott rajta.”

Bérlakások felújítása

Vannak, akik a szociális bérlakások felújítását és a közösségi házépítést kérik számon a kompolti városvezetésen. A polgármester szerint valójában az történt, hogy az elszállt építőanyagárak miatt minisztériumi és igazságügyi szakértőknek újra kellett számolniuk a költségeket, és csak most tudják elkezdeni az építkezést, amit a tervek szerint jövő év végére fejeznek be.

Remek anyagi helyzet

Balázs Zoltán polgármestert hosszú évek óta bírálják feltűnően jó anyagi helyzete és furcsa szokásai miatt. Korábban azt mondta: a skandináv lottón háromszor volt hatosa, az ötös lottón kétszer négyese, és sikerült már a Joker-telitalálat is. 2020-ban több tízmillió forintot nyert

Csak ironizált

Egyébként nemrég is nyert, igaz, most csak 1820 forintot, de hozzátette, ironizált, amikor az anyagi helyzetét firtatók vádjaira reagált a lottónyereményekkel.

Emlékezetes születésnap

A polgármester a negyvenedik születésnapján készült fényképről, amelyen az látható, hogy a tortáját egy meztelen nővel szolgálták fel, azt mondta: szűk baráti köre lepte meg vele, és bár szerinte lehet vitatni, hogy jó ötlet volt-e, vállalja, mivel elmondása szerint nagy rajongója a női nemnek.

A NAV nem kommentál

Az adóhatóság sajtóosztálya se megerősíteni, se cáfolni nem akarta az értesüléseket. Egyelőre „nincs nyilvánosságra hozható információjuk.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kompolt madártávlatból. Fotó: kompolt.hu