Vádat emelt az ügyészség azzal a 24 éves férfival szemben, aki bódult és ittas állapotban ellopott egy autót, melyet jogsi nélkül vezetett, majd Vácnál Dunába hajtott vele, hogy elrejtse azt.

Jogsi nélkül autózott

A férfi 2021 augusztusában, egyik este, autóval ment a Nógrád megyei Romhányba egy barátjához. Dávidot egyébként korábban már eltiltották az autóvezetéstől. Útközben kábítószert is fogyasztott, majd barátai társaságában közel 1 liter vodkát ivott meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ellopott egy autót

Az összejövetel után egy közeli háznál észrevett egy nyitott járművet, amelyben benne maradt a slusszkulcs is. Ellopta az autót, amivel előbb Rétságra hajtott, ahol benzint és vodkát vásárolt, majd Tereskére vezette a gépkocsit.

Üldözték a rendőrök

Elaludt az autóban, majd másnap elhatározta, hogy a kocsit Monoron rejti el, így újra elindult. Rétságon két rendőr felfigyelt rá, és megpróbálták igazoltatni, a még ekkor is ittas férfi azonban a jelzésük ellenére nem állt meg, ezért a rendőrök üldözőbe vették.

Dunába rejtette az autót

Dávid egészen Vácig menekült, ahol defektet kapott, ekkor elhatározta, hogy a BMW-vel a Dunába hajt, így rejti el azt. Tervét meg is valósította, majd maga is elrejtőzött a rendőrök elől, végül Siófokon bujkált, mikor elfogták.  

Nyilatkozott a meglopott férfi

„Egész nap dolgoztam, nagyon fáradt voltam este, ezért elfelejtettem, hogy a kocsiban hagytam az indítókulcsot. Reggel mentem ki, hogy a gyerekeknek hozok ennivalót, de az autómnak csak a hűlt helyét találtam” – mondta az eset után az autó tulajdonosa.

Ismerte az elkövetőt

„Ezután értesítettek a rendőrök, hogy a kocsim a Dunában van. Én jól ismerem a bolond gyereket, aki ezt az őrültséget csinálta. Dávid még csak 23 éves, de régen drog- és alkoholproblémái vannak.”

Használhatatlan lett az autó

Az autót a megyei katasztrófavédelem emberei emelték ki a vízből, mire odaértek a tűzoltók a jármű már majdnem teljesen a víz alatt volt. Az autó használhatatlanná vált, így a férfi a tulajdonosnak 880.000 forint kárt okozott, amelyet meg kell fizetnie. Az autó tulajdonosa nem számíthat biztosítójára, mert benne hagyta a kulcsot, ebben az esetben pedig nem jár pénz.

A BMW kiemelése a Dunáből

Forrás: ugyeszseg.hu

Vádat emeltek

Az ügyészség a bűnügyi felügyeletben lévő vádlottal szemben ittas vezetés, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és lopás miatt emelt vádat, melyben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy vádlott az autó tulajdonosának okozott kárt és a közel 500.000 forint bűnügyi költséget is térítse meg.

Börtönt kér az ügyészség

Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 8 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás és 5 év járművezetéstől eltiltás kiszabására tett un. „mértékes indítványt”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Facebook/Vácon hallottam