Nem véletlenül, de hiába próbált meglógni a sülysápi rendőrök elől egy 32 éves nagykátai férfi, akinek sem jogosítványa, sem műszaki engedélye nem volt, ráadásul körözték is. A vakmerő sofőr nem sokáig tudta ellenőrzés alatt tartani a járművét, végül egy árokba hajtott és felborult. Mindezt videó is megörökítette, mutatjuk!
Igazoltatás helyett menekülés
A járőrök a napokban Sülysápon akarták igazoltatni egy gépkocsi sofőrjét, aki ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta. A rendőrök szolgálati gépkocsijuk megkülönböztető fény- és hangjelzésével kilométereken át egyértelműsítették céljukat, a sofőr mégis kövér gázt adott, és próbált meglépni előlük. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Cikcakkos manőverek
A 32 éves nagykátai B. László az úttest mindkét oldalát igénybe vette manővereihez, cikcakkos mozgásával több szabálysértést és bűncselekményt követett el.
Árokba hajtott és felborult
Ámokfutása az egyik kis utcában ért véget, ahol Kóka irányába akart fordulni, de már nem tudta kontrollálni járművét, árokba hajtott és felborult. A balesetet karcolásokkal megúszta, a rendőrök kipattantak az autóból, megbilincselték és előállították.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Körözték
Adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy a gépkocsit ideiglenesen kivonták a forgalomból, a műszaki érvényessége lejárt, a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és a hatóság pénzbírság meg nem fizetése miatt körözte.
Eljárást indítottak
A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya több szabálysértési és büntetőeljárást indított a férfivel szemben – írta a police.hu.
Videó az üldözésről
Filmbe illő jelenet
Amint arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt filmbe illő autós üldözésnek lehettek tanúi az autósok a közelmúltban az M2-es autóúton, ahol rendőrök vad hajszában üldözték az előlük menekülő Mercedest. A sofőrt hosszú kilométereken keresztül üldözték, közben egy rendőrautó is összetört.
Megpróbálták leinteni
A Mercedest megpróbálták leinteni a zsaruk, ő azonban nem állt meg, hanem nagy gázzal tovább hajtott. A rendőrök természetesen utána eredtek, a szemtanúk szerint a sofőr irgalmatlan tempóban próbálta lerázni üldözőit. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció