Közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyészség azt a nőt, aki a „STOP” tábla ellenére fékezés nélkül behajtott az útkereszteződésbe, ahol ütközött egy szabályosan közlekedő másik gépkocsival.

Tavasszal történt a baleset

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint 2022. április 23-án, délután, napsütéses időben, jó látási viszonyok között haladt gépkocsijával 70 km/óra sebességgel a sértett a Nagyhalászt Nyíregyházával összekötő úton. Utasként egy nőt szállított, mindketten használták a biztonsági övüket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem állt meg

Ugyanekkor közlekedett gépkocsijával a sértett útvonalát keresztező úton a nő is, aki három utast szállított. A sofőr nem rendelkezett helyismerettel, ezért az útkereszteződésbe úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” tábla jelzését, azaz nem állt meg, de nem is fékezett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Összeütköztek

A kereszteződésben – mivel nem állt meg – összeütközött a szabályosan közlekedő sértett gépkocsijával, amitől mindkét jármű az árokba csapódott, kidöntve egy jelzőtáblát, illetve megrongálva egy családi ház kerítését.

Többen is megsérültek, volt, aki súlyosan

A balesetben a vétlen sofőr és utasa is megsérült, nyolc napon túl gyógyuló csonttöréseket, zúzódásokat szenvedtek. A vádlott és egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszták az ütközést.

Azt javasolják, hogy tiltsák el a vezetéstől

Ha a nő a „STOP” táblánál megállt volna, és elsőbbséget ad a védett úton közlekedőnek, a baleset nem következik be. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélje a vádlottat, és tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A balesetet a biztonsági kamera rögzítette

Taksonynál sem állt meg a sofőr a STOP táblánál

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, tavasszal teherautóval ütközött össze egy személyautó az 51-es főút 22-es kilométere közelében, Taksony térségében, a Vány felé vezető út kereszteződésénél, miután a Honda Jazz idős férfi vezetője nem állt meg a STOP táblánál és nem adta meg az elsőbbséget a Dunaharaszti irányából közlekedő, sittet szállító teherautónak. A szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az autóból, és áramtalanították a járműveket.

Fotó a helyszínről:

Kórházba vitték a sofőrt

Az okozó férfi megsérült, a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók vágták ki, majd kórházba szállították. A biztonsági övét becsatolta, ez biztos, azért nem zuhant ki a roncsból. A teherautó fiatal vezetője nem sérült meg az ütközés során. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: részlet az ügyészség videójából