Ahogy azt tegnap elsőként megírtuk, a Lánchídnál lubickoló embereket videóztak le az áradó Dunában. Most újabb felvételek kerültek elő, ugyanis sokakat egyáltalán nem rémisztett meg az áradó folyó és a rengeteg kórokozó. Késmárki András sürgősségi szakorvos szerint vérhast is lehet kapni most a Dunában. Bármi fertőző lehet, amihez a koszos víz hozzáér. A képen látható lényt nem zavarta, még a fejét is beledugta a Dunába. A lubickolásról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Fertőző víz

Késmárki András sürgősségi szakorvos szerint, minden, amihez hozzáért a víz, fertőzött lehet. Az orvos annak kapcsán figyelmeztette a lakosokat az életveszélyes betegségekre, hogy egyre több olyan videó jelent meg a neten, ahol az emberek megmártóznak a Dunában, vagy különböző sporteszközökre szállva mennek a folyóba. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Szennyvízben fürdenének

„Baktériumokat, mint például a vérhas baktériuma, illetve olyan vírusokat, amik az egész testet érintve nagyon komoly fertőzéseket okozhatnak. Minden, amihez ez a szennyezett víz hozzáér, az fertőzöttnek tekinthető.” – ismertette a veszélyeket a Blikknek az orvos, aki szerint a Duna vízében csobbanni jelenleg olyan, mintha a szennyvízben mártóznánk meg.

 

Sok a kórokozó a Dunában

Egy áradó folyó mindig veszélyes. A Duna Európa legnagyobb folyójaként, különösen az árvíz idején. A szokásos vízmennyiség többszöröse zúdul át ilyenkor Budapesten, a sodrás is megnő, gyorsan folyik, rengeteg uszadékfa, műanyag szemét kavarog a sodrásban és rengeteg kórokozót is visz ilyenkor a víz.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szennyvíz kerülhet a Dunába

Az árterekre kiöntött folyó számos derítőt átmos a folyó, annak tartalma pedig a vízbe kerül. A folyó vízminősége annyira problémás áradáskor, hogy apadás után fertőtleníteni kell a rakpartokat. Az alábbi képen jól látszik, hogy a Lánchídnál lévő szórakozóhely vécéjébe is behatolt a folyó.

Kimost a a vécét a Duna

Fotó: Keékvillogó.hu

Fürdés suli után a Dunában

Két fiatal srác úgy gondolta, hogy a Lánchídnál, a kimosott vécé közelében fürdenek egyet a Dunában. Ők biztosan nem gondoltak bele abba, hogy a víz nem csak hideg, de fertőző is lehet. Egy másik videón az látszik, ahogy két fiatal lány supozik szintén a Lánchíd pesti hídfője közelében. Az egyik evez, másik mobiltelefonnal videót készít, vélhetően élőzik valamelyik közösségi oldalon. Ők sem gondoltak bele, hogy nagy bajba kerülhettek volna. Nagy kérdés, hogy a szüleik tudtak-e arról, hogy a gyermekük az áradó Dunában evezget, vagy éppen lubickol. Ide kapcsolódik: Az áradó Dunában lubickolnak a budapesti katasztrófaturisták, videó készült a Lánchídnál fürdőző fiúkról és kajakozó lányokról – nem zavarta őket az életveszélyes sodrás

Helikoptert kellett bevetni

Nem véletlenül zárták le a rendőrök szalagokkal a Dunához vezető utakat, ennek elenére emberek tömegei bújtak át a rendőrségi kordon alatt szerte a városban. Mindenki közel akart kerülni a rekordmagasságon tetőző Dunához. Közben kiderült, hogy Budapest felett a Dunán, Dömösnél a határérték feletti szennyezést tapasztaltak a kutaknál, Kisorosziban pedig be kellett vetni a honvédségi helikoptert egy rosszulléthez. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Itt a videó a Dunában lubickolókról

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból