Egy halálos közúti közlekedési baleset körülményeinek tisztázása miatt szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség.
Litér közelében történt
A Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a folytat nyomozást halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Az eljárás eddigi adatai szerint 2022. október 27-én 16 óra 19 perc körüli időben egy 74 éves férfi egy szürke színű Suzuki Ignis típusú személygépkocsival közlekedett a 72. számú főútvonalon, Litér felől a 8. számú főútvonal irányába. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Letért az útról
Haladása során a pápai sofőr járművével jobbra letért az úttestről, a vízelvezető árokba hajtott, ahol az árokpartnak ütközött. A gépkocsi végül keresztbe fordulva a jobb oldali útpadkán állt meg.
Egy ember meghalt
A baleset következtében az autó jobb első ülésén utazó idős hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, valamint a 74 éves férfinek is súlyos sérülése keletkezett.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Fotó a helyszínről:
Szemtanúkat keresnek
Az eset körülményeinek tisztázása miatt a rendőrség azon szemtanúk jelentkezését várja, akik a fenti eseményt látták, esetleg arról felvételt készítettek, illetve a balesettel kapcsolatban bármiféle érdemleges információval rendelkeznek.
Helyszíni felvétel:
Ezt kéri a rendőrség
A szemtanúk személyesen a Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, telefonon a 06 (88) 428-022/1012 telefonszámon jelentkezhetnek. Továbbá névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: police.hu