Egy kész vagyont buktak új tulajdonosai azon a budai villán, amit 2021 júniusában Edvin Martontól vettek 400 millió forintért. A Gyíkfű utcai, medencés, természetvédelmi területtel határos ingatlanban szabálytalan volt a víz bevezetése és a medence ürítése is. A házat nem a hegedűművész építtette, ám az újabb bizonyítékok szerint nehéz elhinni, hogy nem tudott annak hibáiról.
Seychelle-szigeteki cégtől vásárolta
Az ingatlan tulajdoni lapja szerint Edvin Marton 2019. decemberétől volt egyszemélyi tulajdonosa a 2. kerületi villának, amibe feleségével és két gyermekükkel költözött. Egy Seychelle-szigeteki cégtől vásárolta meg az otthont, amely előtte három évig volt tulajdonosa a háznak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A hegedűművész testvére is benne volt
„A cégnyilvántartások alapján kiderült, az ingatlant több ponton is átalakító, fejlesztő seychelles-i vállalkozás, a United Artists Ltd. ügyvezetője Andrea, a hegedűművész testvére” – elemezte a Blikk.hu-nak az adatokat V. Tibor, független ingatlanszakértő. – „A kelet-afrikai cégnek van egy szlovákiai kapcsolata is, melynek egy szigetszentmiklósi idős férfi az ügyvezetője, ő nagy valószínűséggel csak a nevét adta a vállalkozásokhoz.”
Csak kirakat volt a villa
A villa az utca lakói szerint csak egy kirakat volt, mintha egy katalógushoz, a hegedűművész feleségének főzőműsoraihoz készült volna. A privát séfként és ételstylistként is ismert feleség, Marton Adrienn több videóban büszkélkedett azzal, hogy a házban az átalakítások férje tervei, irányítása alatt lettek eszközölve.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Feljelentést tettek
Az új tulajok feljelentést tettek, polgári peres kárigényt nyújtottak be. Jelentkezett egy tanú, aki egy kivitelező alkalmazottja volt az építkezésen. A férfi igazolta Adrienn tévében kinyilatkoztatott állítását, hogy Edvin aktív résztvevője volt a ház építésének. A nyomozó hatóságok részére is eljuttatott vallomása szerint ő maga akkor fejezte be a munkát, mikor főnöke mindent ki akart spórolni, és „okosba megoldani”.
Edvin Marton fizetett
Ezt a szomszédok is megerősítették, akik szerint volt más is, aki szintén részt vett az építkezésen, és ugyanezt a hozzáállást támasztotta alá. Egymást váltották az ingatlanon a kivitelezők, lehetetlen volt számon tartani, ki mit csinált. Egy biztos, a Fővárosi Vízművek a 100004413966 számú panasz kivizsgálása szerint a szolgáltató is tudott a szabálytalan vízbekötésről, információik szerint az előző lakó – Edvin Marton – kifizette a mérés nélküli vízhasználat kialakításának helyreállítását és a kártérítést is, vagyis tudnia kellett a szabálytalanságról.
Nem lett helyreállítva
Az új tulajdonos szerint viszont ez nem lett helyreállítva, szerinte pont a szabálytalanságok miatt ázott be több helyen is az ingatlan, amiről őket senki nem tájékoztatta. A hegedűművész a szomszédok szerint még dicsekedett is azzal, mennyire ügyes, mert az eladás előtt ő maga végezte el a festést.
Tudnia kellett róla
„A hibák jellegéből adódóan fogalmilag kizárt, hogy ne tudott volna azokról, ne találkozott volna velük a tízéves használat során” – magyarázta a Vasárnapi Blikknek András Imre, építészeti műszaki igazságügyi szakértő. – „Az új tulajdonos által mellékelt bizonyítékok között van egy beázás miatti, az ingatlan garázsának plafonján korábban lefestett folt, mely megvilágítás alatt kivehető. Aki erről nem tudott, aki ezt nem vette észre, nem próbálta meg javítani, az nem is lakott soha ebben a házban.”
Környezetkárosítás
A Blikk megtalálta azt a rejtett csövet is, amin az egykor Edvin Marton nevén levő villa sós vizes medencéjéből a már fürdőzésre alkalmatlan vizet szabálytalan és környezetkárosító módon a ház hátsó kertjével határos természetvédelmi területre engedték, kikerülve ezzel a csatornarendszert, s természetesen annak díját. A sós víz káros hatással van a növényzetre, a talajba felszívódó só kiszívja a vizet a növényből és kiszárítva elpusztítja.
Nyomoz a rendőrség
A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya továbbra is ismeretlen tettessel szemben, különösen nagy kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz, folyik a bizonyítékok értékelése illetve beszerzése, gyanúsítás még nem történt az ügyben.
Ügyvédje szerint nincs köze hozzá
Edvin Marton jogi képviselője kiáll amellett, hogy a második éve tartó jogvita alapját képező hibáknak és jogsértéseknek a világszerte ismert zenésznek nincs köze, a szabálytalan építészeti kialakítások elkövetőit a tervezők és építők közt kell keresni.
A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt fotó: Youtube.