A Miskolci Járási Ügyészség minősített foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt egy vendégvadász ellen, aki rálőtt egy túrázóra a Bükkben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Autóból lőtt
A férfi, tavaly februárban, egy borsodi vadászterületen „az elvárt körülmények fennállása nélkül” adott le célzott lövést gépjárművéből. A vadász arról sem győződött meg, hogy a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Eltalált egy túrázót
A lövedék az érintett erdőrészen túrázó, éppen megpihenni szándékozó férfi bal lábának combközepét találta el, súlyos sérüléseket okozva. A túrázó, több műtéten is átesett, amelyeket hosszú rehabilitáció követett, de a sérülése következtében a bal lábának elváltozásai maradandó fogyatékosságként értékelhetők – olvasható a közleményben.
Pénzbüntetést indítványoztak
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést és a vadászati tevékenységtől eltiltást indítványozott – közölte a helyettes sajtószóvivő. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció

