A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt emelt vádat egy 18 és egy 15 éves fiúval szemben a balassagyarmati ügyészség. A srácok gyermekkorú társukkal együtt Ipolyszög közúti és közterületi tartozékait megrongálták, valamint azokkal útakadályokat létesítettek.

Barikád

2021 márciusában az esti órákban a két vádlott és gyermekkorú társuk az ipolyszögi vasúti átjáró térségében kihelyezett üdvözlőtábla egy részét letörték, a földből kihúztak más jelzőtáblákat tartó oszlopokat is, majd ezeket az úttestre helyezték. Ráadásul még betondarabok is tettek az útra, hogy komoly akadályt képezzenek.

Jött a mentő

Nem sokkal ezután beteget sürgősséggel szállító mentőautó érkezett, melynek vezetője az esti sötétség ellenére is észrevette az akadályt, mely előtt vészfékezéssel meg tudott állni.

A vészfékezés után

A járműből a két mentőápoló kiszállt, hogy az utat az akadályoktól megtisztítsa és csak ezt követően tudtak tovább haladni a kézsérült beteggel Budapest irányába. A fiatalok amellett, hogy a mentősöket és az orvosi ellátásra szoruló beteget is veszélyeztették, még 124.000 forint kárt is okoztak tettükkel.

Vadmalaccal is próbálkoztak

A három fiatal másnap este újra útakadályokat emelt Ipolyszög belterületén úgy, hogy egy vadmalac preparátumot is odavonszoltak.

2021 áprilisában ugyanezt csinálták

Az akadályt akkor a menetrendszerinti buszjárat vezetője csak hirtelen kormányzással tudta kikerülni. A vádlottak ezúttal a közlekedésben résztvevők veszélyeztetése mellett a rongálással még 88.000 forint kárt is okoztak a helyi önkormányzatnak.

Megdobáltak egy vonatot

2021 májusában késő este a 15 éves fiú és gyermekkorú barátja egy villanyoszlop porcelánszigetelését távolította el, valamint köveket gyűjtöttek és egy arra érkező vonatot megdobáltak. A mozdonyvezető a vasúti szerelvényt vészfékezéssel tudta csak megállítani, ám a berepülő tárgyak a mozdony ablakait kitörték, nagy részük az utastérbe zuhant.

Felfüggesztett

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a 18 éves fiatal férfi és fiatalkorú társa ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a próbaidő alatt a vádlottak pártfogó felügyelet alatt álljanak.

Bűnügyi költség

Az okozott kár megtérítése mellett az ügyészség arra is indítványt tett, hogy az eljárás során keletkezett 72.000 forint bűnügyi költséget is a fiatalok fizessék meg.

Túl fiatal

Harmadik társuk gyermekkora miatt büntetőjogi felelősségre nem vonható.

Címlapképünk a rendőrség felvétele.