Ahogy azt az elsők között megírtuk, kettős gyilkosság történt pénteken Újpesten. A tettes az áldozatok gyermeke, Attila, aki édesanyját és édesapját ölte meg. Most kiderült, hogy amikor a rendőrök el akarták fogni kést rántott és majdnem leszúrta az intézkedő rendőrt is.
Holtan találták a házaspárt
A rendőrségre tegnap délelőtt 10 óra 19 perckor érkezett bejelentés, hogy a bejelentő a testvérét és annak feleségét nem éri el, nem tudja velük a kapcsolatot felvenni. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a házaspár 4. kerületi, Liszt Ferenc utcában található ingatlanjába, ahol a házaspárt holtan találták.
A tettes az áldozatok gyereke
Miután a tragédiát az egyik rokon jelentette be, a rendőrök nem sokkal később elfogták a feltételezett elkövetőt, aki a holtan talált házaspár fia, Attila, aki leszúrta idős szüleit.
Gyorsan megtalálták a rendőrök
Amikor a rendőrök elmentek a feltételezett gyilkos 4. kerületi lakására, a férfi kinyitotta a lakása bejárati ajtaját, észlelte a folyosón tartózkodó rendőröket, akik rögtön felszólították, hogy a rendőri intézkedés foganatosítása érdekében álljon a falhoz.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Le akarta szúrni a rendőrt
Amikor a gyilkos meglátta a rendőröket a ruházatából előrántott egy körülbelül 20 cm pengehosszúságú vadásztőrt, majd azzal szó nélkül rögtön a tőle karnyújtási távolságra álló egyik rendőr mellkasa irányába szúrt – írja a Blikk.
Megbilincselték
A rendőr a szúró mozdulatot észlelve egy lépést hátralépett, emiatt a kés pengéje a jobb mellkasa és a jobb felkarja között a hóna alá csúszott, így sikerült elkerülnie, hogy sérülése keletkezzen. Ezt követően a rendőrök sokkoló és testi kényszer alkalmazásával a férfit elfogták és megbilincselték.
Kihallgatták
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki több ember, részben hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, majd a szökés, valamint elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyére figyelemmel letartóztatásának elrendelését indítványozta.
Kiemelt kép: a tragédia helyszínén készült felvétel