Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly decemberben, egy traktor maga alá gyűrte, majd a kerekek között lelte halálát egy 60 év körüli asszony Nyírtelken. Mint később kiderült, saját feleségét gázolta halálra a férfi. A látássérült férfi ellen most emeltek vádat.
Látássérültként vezetett
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki látássérültként vezette traktorát, és halálra gázolta feleségét. A vádirat szerint a 60-as évei végén járó férfi mindkét szemét érintő olyan súlyos szembetegségben szenved, amely alkalmatlanná tette a járművek vezetésére, ezért egészségügyi alkalmatlanság miatt érvényes gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezik. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
A földjére járt a traktorral
Ennek ellenére rendszeresen vezette mezőgazdasági vontatóját, és azzal a nyírtelki lakásától néhány kilométernyire lévő földjére közlekedett, ahol mezőgazdasági munkákat végzett. Így volt ez 2024. december 1-jén is. Amikor a tárcsázási munkák végeztével hazafelé tartott, a 38-as számú főút kereszteződésében megállt, elsőbbséget adott egy személygépkocsinak, majd megkezdte a jobbra kanyarodást.
Hirdetés
Áthajtott a feleségén
Eközben a járművezetésre a látásfogyatékossága miatt alkalmatlan vádlott nem vette észre az út szélén álló házastársát, akit a vontató jobb oldali első kerekével elsodort. A nő a maga mellett tartott kerékpárjával együtt a földre esett, de még ezt sem észlelte a férfi, és áthajtott a feleségén és a kerékpáron is. A nő a helyszínen meghalt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ezzel a traktorral hajtott át a nőn

Forrás: nyiregyhaza.hu
Leülte az út szélére
A látássérült férfi csak egy idő után jött rá, hogy saját feleségét gázolta el. Ekkor leült az út szélére, és mondta mindenkinek, a kiérkező rokonoknak is, akik oda akartak menni hozzá, hogy most inkább hagyják békén.
Vádat emeltek ellene
„A Nyíregyházi Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, vele szemben 2 év végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és végleges hatállyal történő járművezetéstől eltiltás a mértékes indítványa”–írta a szon.hu-nak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: nyiregyhaza.hu