Vége a reménykedésnek: megtalálták annak a fiatal férfinek a holttestét, aki hétfőn este ugrott a Dunába a Margit hídról. A salgótarjáni fiatalember állítólag bulizni ment az egyik barátjával, amikor megtörtént a baj. Csaknem négy nappal az eltűnése után, a folyó szigetújfalui kompkikötőjénél bukkantak rá László maradványaira.  

Leugrott a Margit hídról

Ahogy azt a BudaPestkörnyéke.hu megírta, a salgótarjáni fiatalembernek hétfő este veszett nyoma a Dunában, miután leugrott a Margit hídról és elmerült a folyóban. Lapinformációk szerint a fiatal szórakozni jött Budapestre egy barátjával, eközben ugrott a folyóba, majd elmerült benne. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Késő esti bejelentés

A BRFK információi szerint július 3-án 22 óra 55 perckor érkezett bejelentés, hogy egy ember a Margit hídról a Dunába esett. A rendőrség adatai szerint a férfi utoljára ismert ruházata szürke póló, fekete farmer és egy kék sporttáska volt. Lászlót napokon át keresték, és végül pénteken oldódott meg az ügy.

 

Szigetújfalunál találták meg

László holttestét a Duna szigetújfalui kompkikötőjénél találták meg. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a Ráckevei Rendőrkapitányság az eset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja – tájékoztatta a Borsot a BRFK Kommunikációs Osztálya.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Aggódtak és imádkoztak

László családja egészen a végsőkig aggódott és imádkozott, hogy előkerüljön a sokáig eltűntként jegyzett fiatal. A lap szerint a férfi testvére még egy nappal a holttest megtalálása előtt is arra buzdította ismerőseit, hogy osszák meg a fiatal fényképét, hiszen a Duna bármelyik részén lehet már. 

Egy vendégmunkás fulladt a Dunába

Ahogyan arról hétfőn beszámoltunk, egy 29 éves férfi az Újpesti-öbölben került bajba. Bár a partról egy ember utána úszott, nem tudott már segíteni rajta. Elmondása szerint húsz méterre beúszott a parttól, de a zavaros vízben elmerült személyt nem találta meg.

Alkoholt fogyaszthatott

Kiderült, hogy egy román vendégmunkásról volt szó. A parton bort ihatott, majd ezt követően ment a vízbe. Hiába keresték nagy erőkkel, már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből.

Minden eszközt bevetettek

A vízirendészet és a katasztrófavédelem búvárai is hamar keresni kezdték. Még a levegőből is megpróbáltak a nyomára bukkanni. Végül a férfi élettelen testét a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat segítségével emelték ki a vízből

Rátaláltak a testére

A búvárok a víz alatt keresték a férfit, közben a víz felszínén szonárral kutattak utána. Végül egy mesterséges intelligenciára épülő szonárgép mutatta meg, hogy hol van a férfi teste. Ekkor már 28 méterre volt a parttól.

Nem a kijelölt helyen fürdőzött

A fiatalember azért kerülhetett bajba, mert nem a kijelölt helyen mártózott meg a folyóban. nemrég megírtuk, hol vannak kijelölt fürdőhelyek a Dunán. Aki nem a kijelölt strandokon megy a vízbe, az komoly veszélynek teheti ki magát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció