Itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk arról a szörnyű tragédiáról, aminek során egy fiatal lány belefulladt a vízbe Gödnél. A borzalom kapcsán ezt követően nem sokkal napvilágot látott, hogy a lány szintén vízbe zuhanó párját nem más mentett ki, mint Laky Zsuzsi férje, Dietz Gusztáv. A megmenekülő férfinak azonban nem sikerül feldolgozni, hogy szerelme nincs többé, ismerősei most nagyon aggódnak érte.

Tragédia a Dunán

Mint megírtuk a 22 éves lány és ismerőse augusztus 21-én, szombaton borult bele a Dunába Gödnél. A fiatalok gumicsónakkal eveztek a vízben, és a Tények információi szerint egyikük sem viselt mentőmellényt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Felállt a gumicsónakba

A lány és az ismerőse előtte iszogattak a parton, utána mentek be a vízbe. A férfi állítólag felállt a gumicsónakban, mert meg akarta fogni egy fa ágát, emiatt borultak bele a folyóba. 

A parton lévők próbáltak segíteni

A parton sátorozó fiatalok közül sokan próbáltak segíteni rajtuk, előlánccal pásztázták végig a területet, és egy hajós is a segítségükre sietett, de csak a férfit tudták kimenteni.

Másnap találták meg a lányt

A lányt órákon át keresték, halradarral is próbálkoztak, de hiába. Végül a búvárok találták meg a fiatal holttestét vasárnap délelőtt.

Intézetben nőtt fel

A lány ismerősei szerint Szabina még soha nem volt olyan boldog, mint a mostani életszakaszában. Hányattatott gyermekkora volt. Szülei eldobták maguktól, emiatt intézetben nőtt fel. Soha nem volt biztos háttere az életben.

Munkahelyükön ismerkedtek meg

Szabina egy szerelmi csalódás után, munkahelyén ismerte meg Leventét. A férfi jóval idősebb volt nála, ennek ellenére nagy szerelem alakult ki köztük.

Nagyon várták a vakációt

Már az esküvőt és a babát tervezték. A nyári vakációt mindketten nagyon várták, a lány hetek óta másról sem tudott beszélni.

Biciklitúrára készültek

„Először úgy volt, hogy Esztergomba mennek biciklitúrára, ám a nagy meleg miatt végül a vízpart mellett döntöttek. Sajnos úgy tudom, Szabina nem tudott úszni, féltettem is picit, hogy a Dunánál lesznek” – mondta a Blikknek a lány ismerőse.

Nyaralókkal barátkoztak a szigeten

A pár több emberrel is összebarátkozott a szigeten, a jó hangulatban közösen iszogattak az új ismerőseikkel. A csónakba mellény nélkül szálltak be, annak ellenére, hogy Szabina nem tudott úszni.

Az ismerősök végignézték a tragédiát

Szabina és Levente a férfi társaságával voltak a szigeten. A többieket is rettenetesen megviselte, hogy végig kellett nézniük a tragédiát. Most ők tartják a lelket Leventében.

Epilepsziás rohamot kaphatott

Arra gyanakodnak, hogy Szabina epilepsziás rohamot kaphatott, amikor a vízbe esett. Nagyon félnek, hogy a barátjuk soha nem heveri ki szerelme elvesztését. A rendőrség büntetőeljárást indított a tragédia körülmé­nyei­nek kivizsgálására.

Levente összeroppant

„Nagy erőkkel keresték a rendőrök a lányt, még halradart is bevetettek. Jelzett is a szerkezet egy helyen, a búvárok azonban hiába merültek le ott, nem találtak semmit. Közben a fiú az egyik csónakban ücsörgött, látszott rajta, hogy szinte nincs magánál az aggodalomtól. A fájdalom az arcára volt írva. Végül másnap találták meg a holttestet” – mondta az egyik szemtanú.

Dietz Guszti mentette ki a gödi tragédia túlélőjét

A tragédiáról most újabb megrázó részletek derültek ki, ugyanis napvilágot látott, hogy a túlélőt nem más mentette ki a vízből, mint Laky Zsuzsi párja, Dietz Gusztáv. Az eset részleteiről a Story magazin számolt be, mint írják Guszti még látta Szabina kezét a vízben, de már nem tudta megmenteni, csak Leventét.

Dér Heni posztja

A lap forrásként Dér Heni egyik posztját jelöli meg, ami kvázi lebuktatta Gusztit, aki eddig csendben hallgatott a történtekről.

Még látta a lány kezét

“Sajnos azóta sem sikerült még feldolgozni. Elképesztően idegesített hogy akit kihúztam a vízből, az 5 perc múlva aludt miközben mi kerestük a barátnőjét, akit állítása szerint nem akart elveszíteni! Akikkel együtt jöttek, még sem próbáltak segíteni nekünk!? Láttam még a kezét a lánynak, de csak a merev részeg párját tudtam kihúzni a vízből! A társasága mint ha mi sem történt volna szórakozott tovább!? Bántani tudtam volna őket a nemtörődömségükért, de abból megint én jöttem volna ki rosszul! Szégyellhetnék magukat pedig nagyon, de sajnos nem fogják!” – írta hozzászólásban Guszti.

Megerősítették az információt

A Bors kereste az ügy kapcsán a harcművészt, ám csak a feleségét érték el, Laky Zsuzsi szűkszavúan megerősítette a történteket, ám bővebben nem szeretett volna nyilatkozni, annyi biztos, hogy Gusztit nagyon megviselte a tragédia.

A lány párjára folyamatosan vigyázni kell

A párját elvesztő férfira a tragédia óta a volt menyasszonya és az ő új vőlegénye vigyáz. “Hiába próbálunk vele beszélni, csak mered maga elé” – mondta a fiatal nő.

Nagyon jó ember

“Szabina évek óta nem tartotta a kapcsolatot az édesanyjával, Levente pedig 16 évesen veszítette el a sajátját. Levi nagyon jó ember, de sosem tagadta, hogy néha a kelleténél egy picit többet ivott. A kirándulásunkon is sörözött, miközben szalonnát és kolbászt sütöttünk” – magyarázta a Borsnak férfi volt menyasszonya.

Nem gyanúsítják

A férfit a rendőrség egyelőre nem gyanúsítja semmivel, balesetként kezelik a tragédiát, a barátok azonban attól tartanak, hogy Levente kárt tesz magában, ezért egy pillanatra sem hagyják egyedül.

Laky Zsuzsiék nem először járnak tragédia helyszínén

Laky Zsuzsi családja nem először jár véletlenül tragédia helyszínén. Néhány héttel ezelőtt éppen a Balaton-parton, a bélatelepi strandon nyaraltak, amikor egy jászberényi testvérpár fulladt a vízbe. “Arra lettünk figyelmesek, hogy négy mentőhajó köröz nem messze tőlünk, majd jön egy mentőhelikopter is. Éreztem, hogy nagy a baj. A gyerekeim is aggódva nézték a történeteket. Szörnyű volt ezt megélni, és látni azt, hogy milyen gyorsan múlhat el egy élet” – mondta akkor a Borsnak a szépségkirálynő. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: A gödi Duna-part