Megszólalt a traktoros, aki járművével a család terepjárójába csapódott. Megdöbbentő részletek derültek ki a Vas megyei balesetről, amelynek egy ötéves kislány a halálos áldozata.

Ahogy azt az elsők között a Kékfény hírportál megírta, egy traktor és egy Mazda terepjáró ütközött össze, miután a traktoros nem állt meg a stop táblánál.

112 Press megtalálta a traktort vezető férfit, aki összetörten nyilatkozott a lapnak. A 20 éves férfi azt mondta, műszaki hiba miatt nem tudott megállni, amit villogással jelzett az előtte haladó kísérőjárműnek.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Annak sofőrje próbálta figyelmeztetni a védett útvonalon haladó Mazdát, de nem járt sikerrel. A traktor a Mazda hátsó oldalába csapódott, és kiszakította az autóból a gyerekülést, amit a kocsi mellett találtak meg az úton.

A benne ülő ötéves kislányt a helyszínen még sikerült újraéleszteni, de a szombathelyi kórházban meghalt. Mellette ülő testvére nem sérült meg.

A Vasszécseny felől érkező, szalmabálát szállító traktor oldalára borult az ütközés során, a sofőr sértetlen maradt.

Kiemelt kép forrása: 112press.hu