Továbbra sem talál megnyugvást Novozánszky Fanni családja. Amíg nincs meg a másodfokú ítélet, addig nem tudnak lépni a szülők, hiszen a halottá nyilvánításhoz annak a személynek kellene nyilatkoznia, aki utoljára látta őt. Ez a gyilkosságért első fokon elítélt B. László.

Az utolsó képkocka

Novozánszky Fanni 2017 őszén tűnt el a saját lakásából. Az otthona környékén felszerelt kamerák tanúsága szerint viszont nem egyedül és nem is a saját szándékából. Az utolsó képkockán, amely rögzítette őt, éppen B. László hozza ki a karjaiban, és a mai napig nem derült ki, hogy ezeken a képen már halott volt a lány vagy esetleg még élt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

„Intéző emberek” vitték el

Fanni azóta eltűnt. Sem élve, sem holtan nem került elő, B. László pedig tartja magát az egyik első vallomásához, miszerint átadta az alélt nőt két „intéző embernek”, akik elvitték.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem tudta bizonytani

Ezt az állítását a gyanúsított egyébként soha nem tudta érdemben bizonyítani, talán ennek is köszönhető, hogy a hosszú, négy és fél évig tartó nyomozati munka és a tárgyalássorozat végén, 2022. július 13-án életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték még akkor is, ha nem volt holttest.

Halottá szeretnék nyilvánítani

Novozánszky Fanni öt éve nincs meg, okirat nélkül a gyászoló szülei azóta nem tudják elindítani a hagyatéki eljárást és síremléket sem tudtak emelni a gyermeküknek. 

„Nem tud és nem is akar továbblépni”

„Fanni édesanyja a mai napig mély gyászban van. Nem tud és nem is akar továbblépni, a lelkében Fanni most is él. Reálisan azonban tudja, hogy az az élet rendje, hogy beadjuk a bírósághoz a papírokat” – nyilatkozta tavaly ősszel dr. Lichy József, a Novozánszky család jogi képviselője, aki minél hamarabb el szerette volna indítani az ügyet, de végül kiderült, zsákutcában találták magukat.

Ezt mondja a jog 

A halottá nyilvánításhoz a polgári bíróság előtt nyilatkoznia kell annak a személynek, aki utoljára látta élve a lányt. Ebben az esetben ez az ember B. László, aki nyilván nem fogja azt mondani, hogy halott a lány.

Várják a következő tárgyalást

„Jelenleg várjuk, hogy kitűzze a bíróság a másodfokon tartott tárgyalást, ami véleményem szerint olyan május körül lesz esedékes. Ha meglesz a másodfokú ítélet, akkor az ő személye nélkül is megtörténhet ez a család számára fájdalmas, de végre örök lezárást hozó esemény” – mondta a Ripostnak, dr. Lichy József.

Minden döntés ellen fellebbezett

Ahogy a Kékvillogó.hu hírportálon beszámoltunk róla, hogy B. László az ítélethozatal utáni percekben azonnal jelezte, hogy fellebbez az ítélet és az ítélethozatalban foglalt rendelkezések ellen is, ami azt jelenti, hogy – többek között – az a közel 5 millió forint, amit a nyomozók Fanni lakásában találtak, egyelőre nem fizethető ki az elhunyt lány szüleinek.

Ártatlanságát bizonygatta

B. László az utolsó szó jogán is az ártatlanságát próbálta bizonyítani az előző tárgyaláson. Egyedül abban tartja hibásnak magát, hogy nem hívott mentőt akkor, amikor eszméletben állapotban találta Fannit, hanem karjaiban vitte le a garázsba, majd autójába tette és elhajtott vele együtt.

Emlékhelyet hoznának létre

A férfit a bíróságon sem volt hajlandó Fanni édesanyjának a szemébe nézni, és az sem zavarja különösebben, hogy az említett összeg zár alatt marad. A pénzből egyébként egy emlékhelyet terveznek majd létrehozni, hogy örökké az emberek emlékezetében maradjon a göndör hajú lány, aki tragikus körülmények között vesztette életét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: VV Fanni – Forrás: RTL