Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség a horrorisztikus tószegi kettős gyilkos ellen. A 60 éves férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt állítják bíróság elé. A alkoholista életmódot folytató férfi az iskoláskorú lányával élt nemi életet. Majd agyonütötte a munkaadóját és feleségét. A két holttesttel pedig még 8 napig élt előtt.
Házaséletet élt a neveltlányával
A férfi 2010-től élettársi kapcsolatban élt egy nővel, és annak kiskorú lányával. Az anya azonban öt évvel később meghalt. A férfi lett a gyerek gyámja, és 2019 nyaráig ketten éltek tovább a kislány által megörökölt ingatlanban. A férfi a párja halála után italozó életmódot folytatott, és rendszeresen akarata ellenére együtt aludt az akkor még tizennégy éves gyámlányával kihasználva azt, hogy a gyermek a férfi testi erőfölénye miatt képtelen volt ellenállni.
Anyagilag is kihasználta
A lány két és fél évvel ezelőtt befejezte a középiskolai tanulmányait, majd dolgozni kezdett. Megelégelte, hogy az alkoholizáló apja nem hajlandó dolgozni, és vele akarja anyagilag eltartatni magát, ezért tavaly elköltözött otthonról az egyik munkatársnőjéhez. A férfi többször is próbálta a nevelt lányával felvenni a kapcsolatot, hogy hazacsábítsa, de hiába.
Öngyilkosságot kísérelt meg
A 60 éves férfi tavaly augusztusban felhívta a nevelt lánya kolléganőjét, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. A nő értesítette a hatóságokat, így az idejekorán érkező segítség megmentette a férfi életét. A férfi a kórházi kezelése után visszatért a házba, és továbbra is megpróbálta hazacsábítani a gyámleányát, azonban ez nem sikerült.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Magára akarta gyújtani a házat
Amikor a sértett munkatársnője felszólította a vádlottat, hogy hagyja el a házat, mert az nem az övé és oda a nevelt lánya vissza fog költözni, akkor elhatározta, hogy részegen magára gyújtja a házat.A lakás több pontján tüzet rakott és a gáztűzhelyről levágott gázpalackot az egyik tűzfészekbe dobta.
Lakhatatlan lett a ház
A nyílt láng hatására a gázpalack felrobbant, további tűz keletkezett, majd az ingatlan teljesen kiégett és lakhatatlanná vált. Az épületben a gyújtogatás következtében mintegy 11 és fél millió forintos kár keletkezett. A férfi az alkoholmérgezés és a tűz miatti sérülései miatt kórházi kezelésre szorult. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Szívességszállást kért
Miután kiengedték a kórházból egy szolnoki vállalkozónál helyezkedett el alkalmi munkásként, ahol megismerkedett későbbi áldozatával. A vádlott a férfinak elpanaszolta, hogy nincs hol laknia ezért a férfi és annak élettársa befogadták a tószegi otthonukba. A férfi beköltözött a pár lakóházába, majd ott is folytatta munkakerülő, alkoholizáló életmódját.
Ki akarta lakni a házból
Az alkoholista férfi ismét fel akarta venni a kapcsolatot a nevelt lányával, ezért megkérte szállásadója élettársnőjét, hogy vegye fel a nevelt lánya kolléganőjével a kapcsolatot. A nő felhívta a vádlott nevelt lányának munkatársnőjét, aki a beszélgetés során átadta a telefont a sértettnek, aki elmagyarázta az őt felhívó hölgynek, hogy volt gyámjával azért nem hajlandó tartani a kapcsolatot, mert az gyerekkorában nemileg bántalmazta. A szállásadó hölgy a hallottakon felháborodott és a telefonbeszélgetést követően – anélkül, hogy annak tartalmáról élettársának beszámolt volna – felszólította a 60 éves férfit, hogy már másnap hagyja el a házat.
Fejszével akarta végezni velük
Mindezeket követően a pár és az elkövető közösen italozni kezdtek, majd este 7-8 óra körüli időben lefeküdtek aludni. A férfi elhatározta éjszaka, hogy megöli a szállásadóit, mert elküldték a lakásból és így földönfutóvá vált. Egy fejszével bement az alvó pár szobájába, majd nagy erővel előbb a férfi, majd a nő halántékára sújtott. A férfi azonban az ütéstől felébredt és megragadta a támadó bal kezét, melyben a kést tartotta.
Agyonverte a házaspárt
A támadó ekkor rátérdelt az áldozata jobb kezére, hogy az ne tudjon védekezni, és közben ismét lesújtott a fejszével a fejére. Mindeközben női áldozata is felébredt és megpróbált az ágyon felülni, ezért az elővető őt is többször fejbe vágta a fejszével. A megtámadott férfi próbált védekezni, ezért a férfi még tizenhétszer fejbe vágta a fejszével, és ötször, nagy erővel szívtájékon szúrta a másik kezében lévő késsel. Amikor már áldozata nem mozdult a vádlott az ágy mellé csúszó, nyöszörgő nőt is agyonverte.
8 napig élt a halottakkal
Az elkövető ezután megmosakodott, elmosta a véres kést és fejszét, majd megitta a maradék bort és visszafeküdt aludni. A férfi másnap kivette a női áldozata pénztárcájából a pénzt, és elment a trafikba alkoholt venni. A brutális gyilkos még nyolc napig együtt lakott a halott áldozataival. Ekkorra a meggyilkolt férfi fia többször is hívta telefonon az elhunytat, így a terhelt attól félt, hogy a fiú személyesen is megjelenik a háznál. Ezért elhagyta Tószeget és Bugyi községbe utazott, ahol a rendőrség később elfogta. Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztést kért a férfire azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadlábra, s tiltsák el a közügyek gyakorlásától is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: