Ítéletet hozott a Pécsi Törvényszék annak a volt klinikaigazgatónak és boncmestereknek az ügyében, akiket emberi test tiltott felhasználása miatt állítottak bíróság elé. A boncmester az egyik vezető orvossal bizniszeit, gyakorlatilag az orvos “feketén” jutott hozzá, hamvasztásra fáról holttestekből kiszedett csontokhoz. 

Kurzust tartott

Az igazgató 2019 januárjában egy kétnapos kurzust vezetett magyar és külföldi orvosoknak, hogy a sziklacsont fúrását gyakorolják. A kurzuson a volt igazgató személyenként 3-3 darab, holttestekből kivett, humán sziklacsontot szándékozott biztosítani a résztvevőknek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Holttestekből távolítják el 

A sziklacsont a koponyán a halánték egyik csontja, melyet orvostudományi egyetemi oktatási felhasználás végett holttestből kizárólag kórbonctani vizsgálat során és abban az esetben lehet eltávolítani, ha ellene az elhunyt életében nem tiltakozott.

 

A boncmestertől akarta beszerezni

Az akkori igazgató magára vállalta a sziklacsontok beszerzését 2018 februárja körül, és erről a sziklacsontkurzus általa megbízott, tényleges szervezőjét is értesítette. A volt igazgató a sziklacsontokat a boncmestertől akarta beszerezni, akit az emberi testből származó, ún. kadávercsontok gyűjtésével bízott meg.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

2500 forintot kapott 

A boncmester havi rendszerességgel legalább 15–20 darab sziklacsontot, valamint egy nyakszirtcsontot távolított el a hamvasztásra váró holttestekből, oktatási célból. Ezekből száz sziklacsontot a 2019-es kurzusra gyűjtött össze, a volt igazgató kérésére. A boncmester 2500 forintot kapott a sziklacsontokért, darabonként, a volt igazgatótól.

Nem vették jegyzőkönyvbe

A boncmester több esetben is három patológus szakorvos jelenlétében, az ő tudtukkal, az általuk végzett kórbonctani vizsgálat során távolította el a sziklacsontokat, míg az esetek többségében e tevékenységét az arra jogosult patológusok jelenléte, felügyelete és tudta nélkül végezte. Előbbi esetben nem rögzítették ezeket a boncjegyzőkönyvekben, míg utóbbi esetekben erre lehetőség sem lett volna.

320 csontot távolítottak el 

2019 júniusáig legalább 320 db sziklacsontot vettek ki a PTE Patológiai Klinikáján kórboncoláson átesett holttestekből, melyeket részben a boncmester közreműködésével szállítottak át a Fül-Orr-Gégészeti Klinikára, ahol azokat a nyomozó hatóság lefoglalta. A volt igazgatóhelyettes oktatóként vett részt a kurzusokon, és maga is végzett sziklacsontfúrást. Ezt követően, külföldi tanulmányútra történt utazását megelőzően, nyolc sziklacsontot vett magához, hogy azokon elsajátíthassa a műtéti technikákat.

Gyakorlatilag kilopták a sziklacsontokat 

A bizonyítási eljárás során azonban nem lehetett megállapítani, hogy milyen eljárásrendben és mikor beszerzett csontokat vett magához, így azt sem, hogy azok holttestekből történő eltávolítása során a kötelező jegyzőkönyvezés megtörtént-e. A PTE Patológiai Klinikáján 2013 és 2019 között egy esetben sem rögzítették a boncjegyzőkönyvekben a sziklacsontok eltávolítását.

Ítélet született 

A Pécsi Tudományegyetem volt vezető orvosa 1 év 8 hónap felfüggesztettet és 1 millió 600 ezres pénzbüntetést kapott emberi test tiltott felhasználásának bűntette és folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett csalás bűntette miatt. A boncmestert másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, míg az ügy harmadrendű vádlottját felmentették. A bíróság a boncmesterrel szemben 250 ezres, míg a volt igazgató által irányított alapítvánnyal szemben 3 millió 747 ezres vagyonelkobzást rendelt el. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció