Hét bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a mosonmagyaróvári nyomozók azt a 46 éves szlovák férfit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján fogtak el az osztrák hatóságok.

Kivágták a sátrat

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság 2019. június 15-én rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik egy halászi kempingben a hajnali órákban egy ott nyaraló sátrát kivágták, majd az alvó sértett mellett lévő táskából pénzt loptak el. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Pénzt, telefonokat vittek el

Ezt követően június hónapban egy rajkai kempinget háromszor látogattak meg ismeretlen elkövetők, ahol a sátrakból szintén pénzt, valamint mobiltelefont tulajdonítottak el, majd Dunakilitiben két faházba hatoltak be és különböző értékeket vittek el, írja a police.hu.

 

Szlovák állampolgárok az elkövetők

A nyomozók adatgyűjtés során beszerzett információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy mind a hét bűncselekmény ugyanazon elkövetői kör számlájára írható. Elemző, értékelő munka eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit: három szlovák állampolgárt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elfogatóparancs

Ellenük a magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, aminek eredményeként idén márciusban kettejüket a szlovák hatóságok, míg harmadik társukat – egy 46 éves férfit – áprilisban fogtak el az osztrák rendőrök, akik 2021. április 8-án Hegyeshalmon átadták őt a mosonmagyaróvári nyomozóknak.

Ausztriában fogták el őket

Az Ausztriában elfogott szlovák férfit háromrendbeli csoportosan, társtettesként elkövetett kifosztás, valamint négyrendbeli, szintén csoportosan és társtettesként elkövetett lopások miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Ez várhat rájuk

A rendőrkapitányság előterjesztést tett a férfi letartóztatásának indítványozására. A 46 éves gyanúsított két Szlovákiában tartózkodó társának gyanúsítotti kihallgatása a későbbiekben történik meg.

Varga Judit sátrából is loptak tavaly

Mint ahogyan azt a KékVillogó is megírta egy szlovák bűnbanda fosztotta ki kempingezés közben az igazságügyminisztert. Varga Judit családjával nyaralt, amikor a sátrukból pénzt és egyéb értékeket vittek el, az eset még tavaly nyáron történt.

A Szigetközben nyaralt

Varga Judit még tavaly július végén járt családjával a Szigetközben, ahol a Blikk információi szerint kifosztották az igazságügyi minisztert. A környéken megerősítették, hogy Varga Judit Ásványrárón kempingezett férjével és három gyermekével. Rutinos túrázóként egy fa közelében állították fel sátrukat, napközben pedig élvezték a víziparadicsom adta lehetőségeket.

Kifosztották a sátrukat

Miközben bebarangolták a Szigetközt, az egyik visszaérkezéskor szembesültek a kellemetlen eseménnyel: idegenek jártak a sátrukban. „Bár nem került nyilvánosságra, a faluban azóta híre ment, hogy a miniszter sátrából értékeket loptak, de másokat is megkárosítottak a kempingben” – árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő helybéli.

A mostani eset nem ehhez a bűnbandához köthető

A Kisalföld információi szerint a mostani hírben szereplő bűnbanda nem azonos azzal a társasággal, amelyik tavaly lopott szigetközi kempingekből. Utóbbi tolvajokat szintén elkapták a rendőrök.

Kiemelt kép: police.hu