Búcsúlevelet hagyott az édesanyjának az a diák, aki kiugrott a budapesti Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről. Osztálytársai szerint Máté nagyon zárkózott fiú volt, nehéz körülmények között élt és mindig az otthoni dolgok miatt idegeskedett.

Leugrott a felső emeletről

Csütörtök délelőtt egy 9. évfolyamos tanulón a tanórai szünetben a 3. emeletről a földszinti aulába ugrott. A gyermeket súlyos állapotban kórházba szállították – írta közleményében a budapesti Veres Pálné Gimnázium. A tragédia után a rendőrök és a mentősök is perceken belül a helyszínre értek.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Azonnal meg kellett műteni

Mentőautóval a fiút hamar elszállították, de ezt és az órákig tartó helyszínelést is végignézték a diákok az emeletekről. A diákot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol azonnali műtétre volt szüksége. 

 

Zárkózott fiú volt

A tragédia után L. Máté osztálytársai azt mondták, a fiú készült az öngyilkosságra, búcsúlevelet is hagyott. Társai zárkózott fiúnak tartották. „Mátéval valami nem volt rendben. Ő alapvetően egy zárkózott fiú volt, nem igazán voltak barátai. Próbáltunk nyitni felé, de nem sikerült, mindenkivel elég mogorva volt, ráadásul a poénjai is elég furcsák voltak, mindig rasszista dolgokról beszélt. Reggel még nem vettünk rajta észre semmi furcsát, így nem is sejtettük mire készül”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Levetette magát a harmadikról

„Éppen a harmadik szünetünk volt, amikor bejött egy tanár és mondta, hogy mindenki üljön a helyére, senki se menjen ki az aulához, ne nézzünk le. Mondták, hogy tragédia történt” – mondta a Borsnak az egyik diák.

A padon hagyta a búcsúlevelet

„Mi elsőnek nem tudtuk, hogy kivel, de aztán feltűnt mindenkinek, hogy Máté nem érkezik vissza a helyére. Ekkor mentünk a helyéhez és vettük észre a búcsúlevelét és a mellé rakott telefonját, amiről feloldotta a lezáró kódot, hogy könnyedén át tudják majd vizsgálni a készüléket”.

Kiborult az osztályfőnök

Kiderült, hogy a szünetben felment a harmadikra és az ott lévő folyosóról kivetette magát. A diák szerint a fiú osztályfőnöke nagyon kiborult, miután kiderült, hogy Máté készült az öngyilkosságra.  

Ezt írta a búcsúlevélben

Máté azt írta, hogy reméli Isten megbocsát neki, mert tudja, hogy ez súlyos bűn, amit el fog követni. Írta, hogy bocsánatot kér azoktól, akik szerették őt, illetve, hogy csak az édesanyját szerette és ő hiányozni fog neki. Az igazgatót is megemlítette benne, őt nem kedvelte.

Szörnyű látvány volt

„Mi azt tudtuk, hogy a családi körülményei nem voltak a legjobbak. Mindig ideges volt az otthoni dolgok miatt, valószínűleg emiatt döntött így. Végül mi is lenéztünk az aulába. Szörnyű látvány volt, mert láttuk lent feküdni a kövön… Azt is, hogy felrakják a hordágyra és elviszik. Nagyon kiborultunk az egésztől”. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tragédia Zuglóban

Szerelmi bánata miatt ugrott ki a 8. emeletről egy 15 éves fiú Budapesten. Tamást életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol több szervét is kivették. Barátai szerint szerelme szakított vele, emiatt akart meghalni a fiatal fiú.

Tragédia Sümegen

Az utóbbi időben Máté a negyedik kamasz, aki véget akart vetni az életének. Múlt héten Sümegen, egy 16 éves fiú feküdt a vonat alá, miután társai túlsúlya miatt csúfolták. Pisti nem élte túl a tragédiát.

Eszter tragédiája

Nemrég írtunk arról, hogy Vaskúton, egy nyolcadikos lány akasztotta fel magát. Eszter szerelmi bánata miatt választotta a halált. Holttestét édesapja találta meg. Iskolatársai és családja gyászolja. 

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!   A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Veres Pálné Gimnázium