Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a húszas éveiben járó nőt, aki egy figyelmetlenül végrehajtott manőverrel végzetes kimenetelű balesetet okozott.
Nem voltak bekötve
A tragédia tavaly szilveszter éjszaka történt, amikor a Marcali járásban lévő faluban közlekedett egy autó, amelyben sem a sofőr, sem utasa nem volt bekötve. A sofőr ráadásul a megengedettnél gyorsabban közlekedett. A nő vezetés közben magasabb fokozatba akart váltani, ezért lenézett a sebességváltóra. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Megcsúszott az úton
Emiatt későn vette észre, hogy egy erősen jobbra ívelő útkanyarulathoz ért, amelynek kezdetén az autójával balra tért. A nő ekkor a járművet hirtelen jobbra kormányozta, melynek következtében az autó bal oldali irányba megcsúszott.
Szalagkorlátnak csapódott
A fiatal nő a manőver korrigálása érdekében a járművet erőteljesen fékezni kezdte a párától összefüggően nedves úttesten, mindezek együttes hatására azonban az autó feletti uralmát elveszítette, és a fékezés közben is legalább 50 km/óra sebességgel haladó jármű elejének középső részével az úttest bal oldalán húzódó szalagkorlát beton talapzatának, illetve a szalagkorlát élének csapódott.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Meghalt a barátja
A baleset során a sofőr barátja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, de a nőnek is súlyos sérülései keletkeztek. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a bűnösségét beismerő, és megbánó nőre. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: ebben az autóban ült az áldozat – Forrás: ugyeszseg.hu