Nem, nem őrültünk meg, és akár van gyerek otthon, akár nincs, egy hintának bizony, hogy van helye minden pár otthonában! Persze nem a standard hintákra gondolunk, bár annak is kétségtelenül megvan a maga nagyszerű hatása. Mi most mégis inkább a felnőtteknek készült változatokról ejtenénk pár szót, aminek specialitása, hogy ketten kell használni, és érdemes minél kevesebb ruhadarabbal megkezdeni a játékot!

Mai cikkünkben annak jártunk utána, hogy mit is tud ez a játékszer, miért örvend ekkora népszerűségnek a párok körében! Tarts velünk te is, és meglásd, újra akkora kedvvel hintázol majd, mint gyerekkorodban!

De mire is való a szexhinta?

A SZEXSHOP.hu játszószoba felszerelései közül a szexhinta kétségtelenül a legnépszerűbb, és nem véletlenül. Ez a játékeszköz ugyanis olyan pózokat tesz lehetővé, amiket sehogy másképp nem tudnátok kivitelezni. Így új távlatok nyílnak meg előttetek, ha esetleg úgy érzed, ellaposodott a szexuális életetek, szóval ez egy kitűnő eszköz lenne arra, hogy felrázzátok magatokat a punnyadásból.

Természetesen ebből is, mint minden szexuális segédeszközből, nagyon sokféle létezik, így választhattok olyat, amit az ajtófélfára vagy a plafonba tudok felfúrni, esetleg olyat, amit az ajtóra akaszthattok, de van állvánnyal rendelkező változat is.

Az, hogy melyiket választjátok, leginkább annak a függvénye, hogy mennyi helyetek van a tárolásra, hiszen azért ez felettébb nagy diszkréciót igényel, nem kell minden betérő vendégnek tudnia, miben mesterkedtek szabad óráitokban!

Egy kis használati utasítás

Úgy, ahogy az eredeti hinta használatába, úgy ennek az alkalmazásába is bele kell tanulnotok, és bár eleinte biztosan lesznek ciki és kínotokban nevetős pillanatok, megéri fáradozni a gyakorlással! Mutatjuk, mivel érdemes kezdenetek!

A fekvő misszionárius, valamint a kutyapóz talán a legkönnyebben kivitelezhető, mindkettő esetében pontosan megvannak a helyek, ahol a hinta pántjainak lennie kell. Fontos, hogy stabilan tudj, tudjatok kapaszkodni, hogy nehogy baleset legyen a vége. A hinta mozgását kihasználva egészen új élményekkel gazdagodhattok.

Nehogy azt gondoljátok, hogy egy klassz kis orál nem fér bele a nagy hintapartiba, ha ugyanis az egyikőtök a hintába fekszik, a másik pedig elé térdel vagy alá fekszik, máris nagyszerű érzések keríthetnek a hatalmukba.

Igazán profi felhasználók a levegőben lovaglást is kipróbálhatják, ahol mindkét fél a hintában van, és együtt ringatóznak a gyönyör hullámain.

Legyen ez a ti kis titkotok!

Mennyire izgalmas tudni, hogy ilyen extrém kütyüvel tudjátok feldobni az estéiteket! Legyetek bevállalósak, és míg mások a kényelmetlen kanapén próbálkoznak, addig kényeztessétek egymást a felnőtt hintátok segítségével akár minden egyes nap más és más pózban!

Készen álltok a játékos hancúrra?

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.