Gyászba borult  a BKSzC Szamos Mátyás Technikum és Szakképző Iskola közösségi oldala. Az intézmény a Facebook-oldalán tudatta a szomorú hírt, miszerint egyik diákjuk váratlanul életét vesztette. Az eset részleteit nem ismertették, de a posztban a lány édesanyjának és egyik osztálytársának búcsúleveléből kiderült, hogy arra a 16 éves lányról van szó, akit hétfő reggel gázolt halálra a vonat Gyálnál. 

Zenét hallgatott

Az iskola azt a 16 éves diákját gyászolja, akit hétfő reggel halálra gázolt a vonat Gyálon. Virág zenét hallgatott és a telefonját nyomkodta, amikor az Ócsáról Kőbánya-Kispestre 6:24-kor elindult S21-es vonat a gyáli átjáróhoz ért.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Iskolába indult 

Virág, a tragédia napján, háromnegyed 6-kor indult itthonról, a sínek túloldalán akart felszállni a buszra, amely Budapestre vitte volna az iskolájához. Szülei elmondása szerint, “mindig tartott attól, hogy elkésik, sajnos nem tudta jól beosztani az idejét, ezért elképzelhető, hogy most is sietett és egy pillanatra ezért nem figyelt”.

 

A vendéglátóiparban szeretett volna dolgozni

Virág a 11. osztályt kezdte volna a halála napján az egyik budapesti középiskolában. Kitűnő tanulóként nagy tervei voltak: pincérnek tanult, de később szakácsként és cukrászként is helyt akart állni. Már korábban elvégezte a barista képzőt és a bármixer tanfolyamot is, s egész nyáron dolgozott, hogy legyen pénze a jogosítványra.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Beszélgessenek róla

“Nagyon hiszem, hogy nem ok nélkül történt, valami sokkal szörnyűbb dologtól óvták meg. Mintha kiemelték volna ebből az életből. Egy pillanat alatt történt, megmaradt szépnek kívül-belül. Szeretném ha beszélgetnétek róla, ha szeretettel gondolnátok rá, nem sajnálattal” – írta az iskola oldalán az  összetört édesanya. 

Ne legyen negatív példa 

“Sokszor hallgatott zenét, de az úton mindig odafigyelt. Egyedül sokszor félt, emiatt gyakorta a családok és a barátok telefonon „hazakísérték”. Most is valószínűleg fel akart hívni valakit vagy egyszerűen csak sietett, rohant a buszhoz, nem akart elkésni az iskolából. Szeretném, ha nem negatív példa lenne Virág, de az igaz, hogy jobban oda kell figyelni az úton, bár ő ezt tudta. Ne éljetek hiába, érték az életünk!” – szögezte le a gyászoló szülő.

Emlékezzenek rá 

“Hiszem, hogy mindenkinek akivel találkozott az életében tudott adni élményt vagy tanult belőle, jelenség volt. Kérlek benneteket ki-ki hite szerint mondjon egy imát érte vagy csak gondolatban köszönjön el tőle. Figyeljetek egymásra, legyetek a jelenben, a szeretetben és tűzzetek ki célokat magatoknak, neki rengeteg célja volt és rengeteget elért már. Ne éljetek hiába, érték az életünk! Nektek legyen hasznos, örömteli és szeretettel teli hosszú életetek.  Szomorúak vagyunk, de el kell majd engednünk és beszéljetek, emlékezzetek róla, érezze, hogy milyen sokan szerették…” – zárta emlékező szavait Virág édesanyja. 

Ikertestvére összetörtek 

Virágot szülei és 12 éves ikertestvérei is gyászolják. A fiúk el sem akarják hinni, hogy örökre elveszítették nővérüket. “Azt mondtuk nekik, mi mindig együtt maradunk és a lelkünk örökké él. Nagyon nehéz lesz nekünk, de hiszünk abban, hogy ő nem múlt el és velünk van”. 

Székesfehérváron is gázolt a vonat

Múlt héten Székesfehérváron, az egyik vasúti átjáróban halálra gázolt a vonat egy embert. Amint később kiderült, az áldozat egy 14 éves lány. Viktória Iszkaszentgyörgyön élt családjával. Szemtanúk szerint a kamaszlány zenét hallgatott, és ez terelte el a figyelmét, illetve emiatt nem hallotta az érkező vonat hangjelzését, pedig a fénysorompó tilosat jelzett, amikor a lány a sínekre lépett. A Tények információi szerint pedig a lány összeveszhetett a párjával, ezért idegesen át akart szaladni a síneken egy barátjával, de ő már nem ért át. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció