Október 19-én egy túrázó nő próbált megközelíteni a Börzsönyben egy barlangot, de megcsúszott és a bokáját törte. A börzsönyi hegyimentők éppen a Duna-Ipoly Nemzeti Park Forgatag elnevezésű rendezvényén vettek részt, amikor a Remete-barlanghoz riasztás érkezett. A családi rendezvény a Királyréten volt, néhányan a gyerekekkel maradtak, de több mentő is azonnal megindult a sérült irányába. 

Riasztás érkezett

A börzsönyi hegyimentők a Duna-Ipoly Nemzeti Park DINPI Forgatag rendezvényén vettek rész szombat délután, amikor riasztás érkezett a Remete-barlanghoz. Szerencsére elég sok hegyimentő vett részt a DINPI családi rendezvényén így a csapat egyik fele Királyréten maradt szórakoztatni a gyerekeket míg a másik fele két járművel elindult a Remete-barlang felé.

Több tűzoltóegység is kivonult

A Katasztrófavédelem riasztására a Dömösi átkelőhöz vonult még a váci hivatásos tűzoltóság, a Kismarosi Önkéntes Tűzoltóság és a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltóság, az Országos Mentőszolgálat, valamint a Rendőrség. Idén már az ötödik bokatöréshez vonultak az egységek a Remete-barlangok térségében, így a mentés már rutinosan zajlott, tették hozzá. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

 

Gyalog indultak a helyszínre

A Dömösi átkelőtől először a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat és a Kismarosi Önkéntes Tűzoltóság egy-egy tagja indult gyalog a Remete-barlanghoz felderíteni, valamint az elsődleges elsősegélyt biztosítani, míg a többi egység összekészítette a felszereléseket és utánuk indultak. A rendőrség közben gondoskodott róla, hogy a 12-es főúton a mentőegységek biztonságosan tudjanak felkészülni a mentéshez.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bokatörést szenvedett

A balesetezett nő nem szenvedett más sérülést a bokatörésen kívül, így az állapota kielégítő és stabil volt. A hegyimentők rögzítették a sérült bokát, majd az odaérkező többi egységgel együtt hordágyon szállították le a 12-es főúthoz.

Mentés a Börzsönyben

Forrás: borzsonyimentok.hu

Kötéllel engedték le a területet

Utolsó akadályként még a vasúti síneken kellett átszállítani, majd egy nagyon meredek vaslépcsőn kötéltechnika segítségével leengedni a sérültet. A 12-es főúton az Országos Mentőszolgálat munkatársai vették át a sérültet majd további vizsgálatokra és ellátásra a váci kórházba szállították. 

Figyelmeztető táblák

A Remete-barlanghoz vezető ösvények veszélyesek, a közelmúltban a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat a Magyar Természetjáró Szövetséggel és az Ipoly Erdő Zrt-vel együttműködésben figyelmeztető táblákat helyezett ki az odavezető turistautakon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: borzsonyimentok.hu