Már kiengedték az intenzívről azt a fiatal lányt, aki egy lángoló lakásból az erkélyre menekült, majd onnan zuhant le. Kitti életét egy bokor mentette meg. Amikor kigyulladt a lakás, a lány egyedül volt otthon. Szülei rémülten rohantak hozzá a kórházba.  

Tűz a lakótelepen

Ahogyan arról többször is beszámoltunk, július 28-án hajnalban, Székesfehérváron, az Almássy lakótelepen, egy négyemeletes társasházban tűz ütött ki. A ház legfelsőbb emeletén lévő lakásban egy fiatal lány egyedül volt otthon. A szomszédok hiába próbálták kimenteni, Kitti a lángok elől csak az erkélyre tudott menekülni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Mélybe zuhant 

A szomszédok beszámolója szerint a lány üvöltve kért segítséget az erkélyről, az akkor már forró vascsőbe kapaszkodva. Kitti nem bírt kapaszkodni és a mélybe zuhant. Szerencsére egy bokorra esett, így életbe maradt, de súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők az intenzív osztályra szállították. 

 

A szomszédok hívták az apát 

“A szomszédok hívtak minket, hogy tűz van a lakásban és a lányom kiugrott az emeletről. Majdnem egyszerre érkeztem meg a mentősökkel a kórházba. A folyosón tolták szegényt, oxigénmaszk volt rajta és már túl volt néhány vizsgálaton. Először azt kérdezte tőlem: „Apa, ugye nem ferdült el az orrom?!”  – mondta a Borsnak Kitti édesapja. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kisebb sérülései lettek 

„Megnyugtattam, hogy nem, és hogy ugyanolyan szép, mint volt. Kivizsgálták őt, van néhány kisebb sérülése, de a keze, amivel kapaszkodott, másodfokú égési sérüléseket szenvedett.”

Kitti édesanyja is rohant a lányához a kórházba, amint hazaért külföldről

“Nagyon aggódtam érte. Sírva hívtak a szomszédok. Odarohantam hozzá, ő pedig annyit mondott nekem: „Anya, tudod, hogy mindent túlélek!” Nagyon büszkék vagyunk rá! Megdöbbentő, de az eset előtt két héttel tetováltatta magára, hogy: „Bármire képes vagyok!”, ami pont azon a kezén van, ami megégett. Annyira örült neki… Mondta, hogy nézzem meg, a tetoválásnak semmi baja nem lett!” – mondta Kitti édesanyja, aki a tűzeset idején külföldön tartózkodott. 

Kiengedték az intenzívről

A szülők Kitti húgának, hogy mi történt. Végül a hírek gyorsabban terjedtek, Lilla sírva hívta fel szüleit, hogy mondják meg, mi történt Kittivel. A lányt azóta már kiengedték az intenzív osztályról, de további kórházi kezelést igényel. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció