A veszprémi E. Péter különös körülmények között tűnt el. Ismerőseit sokkolta a férfi halálhíre. Utoljára Budapesten, a Tabánnál láttak, pár nappal később már csak a holttestét emelték ki a Dunából. Azóta sem derült ki, hogy pontosan mi történt.

Nyoma veszett Péternek

Hónapokon keresztül minden család rémálmát élték át a veszprémi fiatal, E. Péter szerettei. A 30 éves férfinek augusztus 28-án egyik pillanatról a másikra veszett nyoma, méghozzá rejtélyes körülmények között.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Budapesten volt

A férfi, az eltűnése előtti napon még felhívta munkahelyét, miszerint hétfőn nem tud bemenni dolgozni, másnap pedig még utoljára édesapja is elérte telefonon, ekkor Budapesten volt. 

 

Nyoma veszett

Másnap, augusztus 28-án viszont, bár még látták a Tabán környékén kószálni, Péternek nyoma veszett, telefonja is lemerült, így sem családja, sem pedig barátai nem tudták elérni, csupán túratáskáját találták meg a Tabán környékén – írja a Metropol.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kétségbeesve keresték

Ekkor családja, barátai, ismerősei és munkatársai is akcióba léptek: mindenki a férfit kereste, még kétségbeesett videókat is közzé tettek, hogy a nyomára bukkanjanak, emellett több csoport is elszántan kutatta a nyomát. „Peti, ha láttad a videót, jelentkezz” – kérték.

A Dunában találták meg

Bár az aggódó ismerősök, rokonok és barátok serege az utolsó pillanatig reménykedett benne, hogy Péter épségben előkerül, a napokban minden remény elveszett: kiderült, hogy szeptember 3-án az ő holttestét emelték ki a Dunából.

Sokkolta a halálhíre az ismerőseit

„Egyetlen pillanatig sem adtuk fel a reményt, hogy hazaér, bár sejtettük, hogy valami nagy baj van. Sokkolt minket, mikor kiderült, hogy az ő holttestét találták meg a Dunában” – mondta egyik ismerőse. Most a férfit rengeteg ember gyászolja, nem tudják, mi történhetett.

Mi történhetett?

„Attól félünk, sosem fogunk választ kapni arra, hogy mi történt vele. Mi annyit tehetünk, hogy őrizzük az emlékét, és soha nem felejtjük el. Nem is lehetne” – mondta szomorúan a férfi ismerőse. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán