32 évvel ezelőtt, 1993. szeptember 14-én következett be a békásmegyeri robbanás néven elhíresült tragédia Budapesten, a 3. kerületében. A békásmegyeri lakótelep Jós utca 8. alatt található panelházában a detonáció következtében a vasbeton szerkezet több helyen beomlott. A robbanással járó esemény okozója egy pszichés zavarokkal küszködő fiatalember, Mádi Lajos, aki a lakásában illegálisan tartott vegyszereket és pirotechnikai eszközöket.
Egy testvérpár is meghalt
A szerencsétlenségben Mádin kívül még 6 ember vesztette életét, a legmegrázóbb azonban egy testvérpár, a 16 éves Hegyi Dalma és a 17 éves Hegyi Balázs halála volt, akik a szemtanúk szeme láttára vetették ki magukat a lángoló épületből a mélybe. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Vegyszereket vitt a lakásába
A tragédiáért felelős Mádi Lajosról, aki édesanyjával élt a békásmegyeri lakásban, csak a történtek után derült ki, hogy skizofréniával kezelték. Mádi tisztaságmániás volt, és a lakók többször látták, hogy akkumulátorokat és egyéb gyanús vegyi anyagokat cipel fel kilencedik emeleti lakásukra. A szomszédok még érezték is a vegyszerszagot a szellőzőkön át.
TNT-t tárolt a lakásában
A rendőrség sosem adott pontos felvilágosítást, Mádiról később ezért merész találgatások láttak napvilágot, többek között, hogy maffiakapcsolatokkal bírt volna, mert a munkanélküli férfiről sosem tisztázódott, hogy honnan szerezte be az anyagokat. A nappalijukban is hatalmas mennyiségű, kb. 30 kg TNT-t tárolt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A lakók feljelentették Mádi Lajost
A lakók a furcsa szomszédjukról már 1992-ben jelentették a rendőrségen, hogy közveszélyes és őrült, valamint gyanús dolgokat művel a lakásában. A rendőrség azonban nem intézkedett, mivel nem történt konkrét bűncselekmény. Mádi kezelőorvosa szerint sem voltak arra utaló jelek, hogy bármire is készülne, sőt valószínűleg nem is volt célja robbantani, tehát a tragédiához az amatőr hanyagsága és a veszélyes anyagokhoz való hozzá nem értése járult hozzá.
A lángoló panelház

Petárdákat dobált a lakásból
Korábban az egyik szomszédot, gyilkossággal fenyegette meg, aki a robbanás egyik túlélője és közvetlen szemtanúja volt. A tragédia előtti napon Mádi Lajos még petárdákat hajigált ki az ablakon és felerősített zenét hallgatva zavarta az embereket.
3 robbanás történt
A szemtanúk szerint a helyszínen három robbanás történt hajnali négy óra körül. A vizsgálatok szerint a mosógépben tárolt pirotechnikai anyagokról elpárologhatott a nedvesség, az így létrejövő kémiai kölcsönhatások következtében az anyagok felrobbantak, ezzel indítva el a végzetes események láncolatát. Tehát itt következett be az első detonáció.
A TNT is felrobbant
A szomszédasszony ekkor még hallotta Mádi hangját, aki menekülőre próbálta fogni. Az asszony állítása szerint ezt mondta: „Gyorsan menjünk, mert itt maradunk!” Az első robbanást követte egy másik, vélhetően a nappaliban tárolt TNT lobbant be, ami a leghatalmasabb pusztítást vitte véghez.
Segítségéért kiabáltak
Ebben a robbanásban halt meg Mádi Lajos és édesanyja, valamint a négytagú Hegyi család. A testvérpár, Balázs és Dalma a saját szemükkel látták szüleiket elveszni a tűzben, mert a szemtanúk szerint kiálltak a 9. emeleti lakásuk ablakába, onnan kiabálva le: „Égnek a szüleink! Égnek a szüleink! Segítsetek emberek!”
Kiugrottak az ablakon
Az egyik lakó azt is hallotta, hogy miután a testvérek semmi esélyt sem láttak a menekülésre, azt kiáltották, hogy le fognak ugrani. Az idős asszony megpróbált nekik kiáltani, hogy ne tegyék, de Balázs és Dalma egymás kezét fogva levetették magukat a mélybe és szörnyethaltak.
Kirepült az ablakon
Bekövetkezett még egy harmadik robbanás is. A szakértői és hatósági vélemények szerint a három robbanásból egy gázrobbanás is lehetett, de nem a gázrobbanás volt a tragédia fő okozója. Egy embert, Muszbek Zoltánt, a robbanás kirepített a lakásából, ő viszont túlélte. A férfi 2 évvel később agydaganatban halt meg, az orvosok szerint a betegsége az esés miatt alakult ki.
Szentendrén is hallották a robbanást
A tűz rendkívüli hevességgel égett, vélhetően a házban tárolt veszélyes anyagok miatt. A robbanás keltette lökéshullám a szemben álló épületek összes ablakát kitörte és a 7 km-re fekvő Szentendrén is érezni, illetve hallani lehetett a zaját. A robbanás erejét mutatja, hogy a homlokzati panel elemek kiszakadtak és mintegy tíz métert repültek, a ház környékén 200 parkoló autó rongálódott meg, s a helyszíntől még 300 méterre parkoló autókban is kisebb károkat okoztak a repeszek.
Heten haltak meg
Az épület 6., 7., 8., 9., és 10. emelete gyakorlatilag teljesen megsemmisült. A 6-os számú lépcsőház hatodik emelettől felfelé eső lakásai és a 10-es lépcsőház egyik lakása is tönkrement. A tragédiában 7-en haltak meg és 10 lakó sérült meg. Közülük öten az első két robbanás során vesztették életüket, köztük Mádiék és a Hegyi család, a többiek azt követően haltak meg. 15 lakás teljesen lakhatatlanná vált, míg a keletkezett kár mintegy 250 millió forintra rúgott.
Göncz Árpád is a helyszínre ment
A katasztrófa helyszínéről 210 embert evakuáltak. A kitelepítettek részben rokonoknál húzták meg magukat, majd pedig átmeneti elhelyezést kértek az önkormányzattól. Mivel felszabadítható lakás alig akadt, egy iskolai tornaterembe vitték a lakókat. A robbanást követően azonnal a helyszínre sietett Göncz Árpád köztársasági elnök, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Tarlós István 3. kerületi polgármester. Mindhárman azonnali segélyt ígértek a robbanás túlélőinek, akik közül sokan gyakorlatilag mindenüket elvesztették.
Emléktábla áll a falon
A vizsgálatok biztonságos elvégzése érdekében a megrongálódott födémszerkezetet meg kellett erősíteni, sőt felmerült, hogy talán az egész épület bontásra szorul, mivel a tartóelemek nem lesznek képesek már megtartani a falakat. A békásmegyeri Jós utcai szalagház falán tábla állít mementót a tragédiának. Egy külön tábla áll még Hegyi Balázs és Hegyi Dalma emlékére a Kelta utcai Általános és Szakiskola (ma: Milton Friedman Egyetem) falán, amelynek tanulói voltak a testvérek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: a robbanás utáni felvétel – Forrás:Wikipedia