Sav okozta belső sérülésekkel ápoltak egy férfit a Péterfy Sándor utcai kórházban. Egy másik, vádalkut kötni akaró férfi azt állítja: szándékosan itattak az áldozattal maró anyagot, mert sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, és el akarták hallgattatni.

Szándékosan itattak vele savat?

Márciusban került a Péterfy Sándor utcai kórházba az a férfi, akit sav okozta belső sérülésekkel kezeltek – értesült az rtl.hu. A csatorna úgy tudja, hogy felmerült, nem véletlenül ivott maró anyagot, hanem szándékosan juttatták azt a szervezetébe. Állítólag az áldozathoz nem is hívtak mentőt a feltehetően a 18. kerületben történt eset után, hanem elvitték a Péterfy Sándor utcai kórházba, és ott kitették őt.

A mentőszolgálat semmiről sem tud

Az Országos Mentőszolgálat szerint aznap nem volt ehhez hasonló esetük, azaz ilyen sérülésekkel nem vittek senkit sem kórházba. „A megadott információk alapján mentőellátásról nincs tudomásunk, kérjük keresse az illetékes kórházat és hatósági szerveket” – írták a csatornának. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

Megszólalt a kórház

 „Tájékoztatjuk, hogy említett napon intézményünkbe szállítottak olyan beteget, aki az ön által leírtaknak megfelelhet, azonban állapotáról, illetve az eset körülményeiről a beteg- és személyiségi jogokra való tekintettel nem adhatunk bővebb felvilágosítást” – írta a  Péterfy Sándor utcai kórház.   

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vádalkut kötne

Az esetnek köze lehet egy igen kiterjedt csalási ügyhöz, amelyben pályázati pénzekkel kapcsolatban történhettek visszaélések – ezt állítja legalábbis egy férfi, aki vádalkut kötne a hatóságokkal. 

El akarhatták hallgattatni

Szerinte a sav nem véletlenül került, a csalásokról szintén sokat tudó, kórházba szállított férfi testébe: így akarták az áldozatot megfélemlíteni vagy elhallgattatni.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Nyomoz a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte: „az eset kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást folytat, melynek részleteiről az eljárás érdekeire való tekintettel nem áll módunkban bővebb információt adni”. Azt tehát a hatóságok nem árulták el, hogy pontosan milyen gyanúval nyomoznak a savivással összefüggésben. Így azt sem közölték, hogy valóban érkezett-e vádalku-ajánlat.  Kiemelt kép: Péterfy Sándor utcai kórház