Amint arról beszámoltunk, szombaton, brutális kegyetlenséggel megöltek egy 12 éves kislányt Nyíregyházán. Kinga, a családja egyik ismerősével ment Tiszarádról a megyeszékhelyre. A lány nemrég egy rozsdás szögbe lépett be és kötözésre járt be a megyei kórházba. Onnan azonban nem tér haza. 

Idegesen viselkedett a férfi

Dávid, aki elkísérte a lányt viszont hazament. A nagymama a tragédia után azt mesélte, hogy a férfi, aki mellesleg egy házban élt a kislány családjával, nagyon idegesen viselkedett és azt mondta nekik, hogy ő felültette a lányt a buszra, azóta nem látta. A nagymama ezek után értesítette a gyámhatóságot, akik a rendőrséghez fordultak. Így derült ki, hogy a 12 éves lányt Dávid gyilkosa meg Nyíregyházán, egy erdős területen. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket

Meg is erőszakolta a lányt

A férfi azt mondta, hogy összeszólalkoztak és ezek után fojtotta meg. Közben a család a rendőrségtől úgy tudja, hogy a férfi először megerőszakolta, majd megfojtotta a lányt. Az édesanya azt mondta, hogy a rendőrök azt javasolták, hogy ne nézze meg a holttestet. 

 

Két hónapja él a családnál

Dávid, a gyilkossággal gyanúsított rokon két hónapja él egy fedél alatt a az áldozat édesanyjával, annak gyermekeivel és a nő mostani élettársával. A frissmedia.hu beszámolója szerint rendkívül rendezetlen az ingatlan, amelyben laknak. Bútor nincs is benne, csak matracok hevernek a földön.  Itt nevelte az anyuka a három nála lévő gyermekét, akik két apától születtek. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A feltételezett gyilkos

Forrás: police.hu

A lány születése előtt meghalt az apa

A Nyíregyházán meggyilkolt kislány, Kinga, 12 évesen volt a legnagyobb gyerek. Édesapja Kinga születése előtt nem sokkal, szinte napra pontosan Kinga megölésével, 12 éve, szeptember 24-én végzett magával. A kislány sokkal jobban kötődött az anyai nagymamájához, szívesen időzött ott – mondja a lány anyja, aki elsődlegesen a nagymamát hibáztatja lánya haláláért.

A nagymamát hibáztatja 

„Miért adott neki pénzt, miért nem várt meg engem, majd délután elvittem volna a kórházba” – sorolja érveit a nő. Állítása szerint ő mindig gondoskodik a gyerekeiről, bár ez a lakhatási körülményekből nem derül ki. „Nem bírok így tovább élni, megölöm magam ott, ahol a lányom is meghalt. Nincs értelme az életemnek, az összes gyermekemet elvesztettem” .

Kiemelték a gyerekeket a családból 

Kinga tragédiája után a hatóságok azonnal kiemelték a 3 kiskorút a családból. Az sem kizárt, hogy az édesanya ellen gyerekveszélyeztetés miatt eljárás indul, hiszen a legalapvetőbb feltételeket sem tudta biztosítani gyermekei számára. Az anya, amikor beengedte Dávidot a házba, a férfi ekkor vetett szemet a lányra. Azt állítja, szerelmi kapcsolat volt köztük, amit a család tagad. 

Rendszeresen az ölébe ültette a lányt

Az anyja állítása szerint ő semmit nem vett észre. „Igaz mindig incselkedtek egymással, Dávidot rúgta-vágta a kislány, de az csak játék volt” – mondta az anya. Szerinte az is csak játék volt, amikor a 32 éves férfi beültette az ölébe a kislányt és paskolgatta, simogatta. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor és ki fogja eltemetni a kislányt, mert a nagymama szerint Kinga édesanyja képtelen rá, hogy intézze a temetést. A férfit őrizetbe vették, csütörtökön döntenek az előzetes letartóztatásáról.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket

Kiemelt kép: helyszínelés a gyilkosság után – Forrás: police.hu