Kegyetlen gyilkosságot követett el egy testvérpár a Gödöllőhöz közeli Erdőkertesen. Halálra verték húguk sógorát, mert csúnyákat mondott a testvérükről. Az agyonvert rokont a mentők ugyan kórházba vitték, de agyvizenyőt kapott, számos csontja, köztük a koponyája is eltört, nem tudták megmenteni. Az ügyészség most vádat emelt a kegyetlen testvérpár ellen, akár 20 évet is kaphatnak.

Válásból gyilkosság

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik halálra verték húguk sógorát Erdőkertesen. A vádirat szerint az elkövető testvérpár húga válófélben volt. Emiatt a nő viszonya a férjével valamint annak fivérével, akit végül megöltek, elmérgesedett. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Fenyegették az asszonyt

A nő férje, és annak később meggyilkolt testvére több alkalommal is megjelent a már időközben hazaköltöző nő családjának erdőkertesi házánál és ott szidalmazták illetve fenyegették az asszonyt. Ebből lett nagy balhé. A nő két testvére nem tűrte tovább húguk szidalmazását és léptek, de tettükből gyilkosság lett.

 

A nő hívta a két testvérét

2022. szeptember 1-én az éppen hazafelé tartó nőt meglátta sógora az utcán és ismét kiabálva szidalmazni kezdte. A nő felgyorsítva lépteit hazasietett, míg sógora trágár üzenetet küldött neki, amelyben érdeklődött hol van. A nő jelezte, hogy otthon van, ha akar vele beszélni ott megtalálja. A férfi jelezte, hogy odamegy. Ekkor a nő értesítette két fivérét, a 31 éves G. Gábort és a 41 éves G. Zsoltot, hogy sógora a házukhoz tart. Ekkor indult be a gyilkossághoz vezető cselekménysorozat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Előkerült a vascső és a másik testvér

Miután a szitkozódó férfi a házhoz ért a nő egyik fivére a kertkapuba ment és a dühöngő sógort az utcára rántva verekedni kezdett vele. A földre is vitte a férfit és kétszer rá is rúgott. Ezt látva a nő egy fém csővel ráütött a sógorára, hogy testvérét védje. Ekkor érkezett meg a nő másik testvére G. Gábor, aki többször arcul ütötte a sógort. Ezután a nő kivonta magát a konfliktusból és bement a házba. Testvérei viszont már erőfölénybe kerülve tovább folytatták a verekedést.

Ájulásig verték a sógort

Innentől fajultak el az események. A sógor már kevés volt a két testvérrel szemben. Földre rántották és ütötték-verték, ahogy csak tudták. Egy idő után a sógor már védekezni sem tudott, elájult. Az utcai verekedést látták a szomszédok és kihívták a rendőrséget. A két brutális testvér nem tudott erről, ezért az ájult sógort bevonszolták az udvarba, onnét pedig a garázsba.

Lefényképezték a haldokló férfit

A félájult, vérző sógort a garázsban végleg elintézték. Ököllel ütve és lábbal rugdosva illetve egy fém csőfogót és egy másik eszközt is használva folytatták a bántalmazását. Miután kitombolta magát a két testvér, a haláltusáját vívó, vérző sógort mobiltelefonnal lefotózták, majd fejére egy kabátot dobtak és sorsára hagyták.

Meghalt a sógor

Időközben a helyszínre mentő és rendőrök érkeztek. Megpróbálták újraéleszteni a sógort és gyorsan kórházba vitték.  Az orvosok megállapították, a 23 éves férfi koponya és arccsontok többszörös töréseit, szegycsont törését, valamint koponya zúzódását szenvedte el, minek következtében traumás agyvizenyő alakult ki. A fiatalember a gondos orvosi ellátás ellenére másnap a kórházban meghalt.

20 évet kaphatnak a testvérek

A Pest Vármegyei Főügyészség az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt most vádat a testvérpár ellen. Ha a bíróság elítéli őket, akár 20 év börtönt is kaphatnak, vagyis a fiatalabb testvér 51, az idősebb 61 éves korában szabadulhat. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Itt a két gyilkos letartóztatása

Kiemelt kép: Támadás Erdőkertesen – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán