Fának csapódott autó ittas sofőrje halt meg Adácsnál, Tököl mellett gyalogost gázoltak halálra, vonatbaleset a 4-es főúton Cegléd és Abony között. A BalesetInfó hírfolyamunkat folyamatosan frissítjük!

Cegléd és Abony közötti vasúti átjáróban vonattal ütközött egy autó

2020.10.18. 21:48 A Katasztrófavédelem közleménye alapján személyautónak ütközött egy tehervonat Cegléd és Abony között, a 4-es főút vasúti átjárójában. Az autó vezetője időben ki tudott ugrani a kocsiból, amelyet a vonat maga előtt tolt. A balesethez a ceglédi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek. Információk szerint meghibásodott a szemafor az érintett átjáróban. A MÁVINFORM szerint ellenben a személyautó hajtott a szerelvény oldalának és több személy megsérült.

Halálra gázoltak egy gyalogost Tököl és Szigetcsép között

2020.10.18. 21:08 Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. október 18-án 20 óra körül az 51107. számú úton, Tököl térségében. Egy arra haladó személygépjármű – egyelőre tisztázatlan okból – elütött egy gyalogost, aki a baleset követében a helyszínen életét vesztette. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Gyöngyös és Adács között egy ittas sofőr elhunyt, miután fának rohant autójával

2020.10.18. 20:13 Az eddigi információk alapján 2020. október 18-án 19 óra 20 perc körül egy személygépkocsi fának ütközött a 3210-es út 4-es kilométerében, Adács és Gyöngyös között. A baleset következtében egy férfi életét vesztette, és egy személy megsérült. Az érintett útszakaszt a rendőrök lezárták. Kerülni Vámosgyörk – Atkár – Gyöngyöshalász útvonalon lehet. Az Agria TV információi szerint az autó vezetője ittas volt és egyik utas sem használta a biztonsági övét.

A csepeli Rákóczi úton autók ütköztek

2020.10.18. 18:55 Eddig tisztázatlan körülmények között két autó ütközött össze 2020. október 18-án 18 óra 15 perc körül Budapest XXI. kerületében, a II. Rákóczi Ferenc út 327. szám előtt. A balesetben az elsődleges információk alapján négyen megsérültek. A balesetben részes járművek forgalmi akadályt képeznek, ezért a rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére váltakozó irányba, egy fogalmi sávon engedik az arra közlekedőket.

Autók ütköztek Kál belterületén

2020.10.18. 18:29 Két gépkocsi ütközött össze Kálon, a Rózsa utca elején. Összesen öten utaztak a járművekben, amelyeket a füzesabonyi hivatásos tűzoltók áramtalanítottak. A forgalom félpályán halad az érintett útszakaszon.

Abádszalók közelében is autó borult árokba

2020.10.18. 16:39 Árokba borult egy gépkocsi az Abádszalók és Kunhegyes közötti úton, a kanyarban. Az abádszalóki önkormányzati tűzoltók mellett a társhatóságok is a helyszínre érkeztek, ahol irányítás mellett, félpályán halad a forgalom.

Szanda és Szandaszőlős között árokba borult egy autó

2020.10.18. 15:55 Felborult egy gépkocsi a Szandát és Szandaváralját összekötő úton. A járműben csak a vezetője utazott. A balesethez a berceli hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek, az egység a helyszínelést követően kezdi meg a munkálatokat.

Bátánál senkit sem találtak a felborult autóban

2020.10.18. 15:31 Árokba borult egy gépkocsi az 56-os főút 32-es kilométerszelvényénél, Báta térségében. A bátaszéki önkormányzati tűzoltók kiérkezésére senki nem tartózkodott a járműben. Az egység megkezdte az autó visszaállítását az úttestre. Az esethez a bátaszéki önkéntes tűzoltók is kiérkeztek.

Eloltották az autószerelő műhely tüzét Kispesten.

2020.10.18. 14:04 A fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet a XIX. kerületben, az Üllői út és a Vécsey utca sarkán, ahol korábban egy gázüzemű autó tartályának felhasadása miatt robbanás történt egy kétszáz négyzetméteres autószerelő műhelyben és garázsban. Az úgynevezett lökéshullám következtében lakóépületek nem károsodtak, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A beavatkozás idejére szünetelt a villamosforgalom az Üllői úton.

Fotó: Kispest Facebook-csoport

Személyautóval ütközött egy motoros a 18. kerületben

2020.10.18. 13:00 Egy motorkerékpárossal ütközött össze egy személyautó a XVIII. kerületben, a Petőfi utca és a Dobozi utca kereszteződésében. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a karambolos járműveket.

Kispesten robbanás történt egy autószerelő műhelyben

2020.10.18. 12:36 Robbanás történt egy kétszáz négyzetméteres autószerelő műhelyben és garázsban, a XIX. kerületben, az Üllői út és a Vécsey utca sarkán. A detonációt elsődleges információk szerint egy gázüzemű autó tartályának felhasadása okozta. A fővárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett négy vízsugárral oltják a lángokat. Az Üllői utat lezárták, az 50-es villamos helyett terelt útvonalon pótlóbusz közlekedik, a 136A és a 93A buszokat elterelik. A BalesetInfo Facebook-csoport információi szerint az autószerelő telephely évtizedek óta megbízhatóan működött. Állítólag egy személy tartózkodott a műhely területén, ő nem sérült meg. A felrobbant jármű egy Opel Astra volt.

A robbanás után, fotó: Kispest Facebook-csoport

Teljes útzár a 83-as főúton a tényői elágazásnál

2020.10.18. 12:14 Két személygépkocsi ütközött a 83-as főúton, a tényői elágazásnál, a személyi sérüléses karambol miatt körülbelül két óra időtartamra lezárták a főutat a koroncói elágazástól. A hatóságok egyelőre semmit sem közöltek a balesetről, a sérültekről nincs információnk.

Fotó: Magyar Gyermekmentő Alapítvány Facebook

Mentőhelikopter egy baleset helyszínen Keszthely és Cserszegtomaj között

2020.10.18. 11:49 Árokba csapódott, és ott a tetejére borult egy gépkocsi a Cserszegtomajt és Keszthelyt összekötő út 2-es kilométerszelvényénél. A járműben csak a vezetője utazott, aki ki tudott szállni. A keszthelyi hivatásos tűzoltók mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, ahol félpályás útlezárás van érvényben a baleset miatt.

Debrecenben elektromos kapcsolószekrény sérült egy karambolban

2020.10.18. 08:48 Összeütközött két gépkocsi Debrecenben, a Böszörményi út és a Doberdó utca sarkán. Az ütközés következtében egy elektromos kapcsolódoboz és egy gáznyomáscsökkentő is károsodott. A városi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, valamint az áramszolgáltató és a gázszolgáltató szakembereit kérték a helyszínre. A baleset miatt a Böszörményi úton és a Doberdó utcában is egy-egy sávon halad a forgalom, irányítás mellett.

Kisteherautóval ütközött egy személyautó a 41-es főúton

2020.10.18. 08:22 Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze a 41-es főút 22-es kilométerszelvényénél, Levelek térségében. Az ütközést követően a kisteherautó félig az árokban állt meg. A baktalórántházi hivatásos tűzoltók áramtalanították a kisebb járművet. A társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol félpályán lezárták az érintett útszakaszt.

Oszlopnak rohant egy autó Fertőszentmiklósnál

2020.10.18. 06:24 Közvilágítási oszlopnak ütközött egy személyautó a 85-ös főút 58-as kilométerénél, Fertőszentmiklós térségében. A balesethez a kapuvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

Kerítést döntött egy ittas sofőr Jászberényben

2020.10.18. 06:04 Egy szolnoki lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén, a Réz Kálmán utcában 2020. október 17-én éjjel. A 27 éves férfi haladása során az Árendás utca kereszteződésében lehajtott az úttestről és nekiütközött egy telephely betonkerítésének, amit áttört, majd az autóval az udvaron megállt. A rendőrök a gépkocsivezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A sofőrt előállították biológiai mintavétel céljából, és elvették a vezetői engedélyét. A baleset során személyi sérülés nem történt.  A Jászberényi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt indított eljárást a férfi ellen.

Police.hu / Jász-Nagykun-Szolnok MRFK

Kiemelt kép: Agria TV