Elfogták és a letartóztatták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy rendőröket gyilkol meg. A gyanú szerint a 43 éves férfi tavaly decemberben és idén januárban több beadványában, amelyeket végrehajtónak, az Országos Rendőrfő-kapitányságnak, valamint a Terrorelhárítási Központnak címzett, fenyegetőzött azzal, hogy rendőröket fog ölni.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség és a Terrorelhárítási Központ a férfit 2020 januárjában elfogta, és gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette miatt.

A beismerő vallomást tevő férfi ekkor szabadlábra került, mert nem volt adat arra, hogy a fenyegetését tényleg valóra akarná váltani.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A férfi hat hónappal később – mivel egy büntetőügyben tanúként akarták kihallgatni -, ismét rendőrök megölésével fenyegetőzött. Ezzel a tanúkihallgatás elkerülése volt a célja.

A nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központtal együtt újra elfogták a férfit, akit terrorcselekmény előkészületének bűntettével is meggyanúsítottak és őrizetbe vettek.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, az eljárási jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében.

A kényszerintézkedés tárgyában a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén nyomozási bíró várhatóan holnap dönt – tájékoztatta portálunkat az Ügyészség.

Kiemelt kép: illusztráció