A jászberényi Zsolt még 2018. január 6-án lépett ki otthona ajtaján. Családjának azt mondta, csak bevásárolni megy, ám az akkor még tinédzser fiú többé nem tért haza. Ismerősei információi szerint a fiú egészen Budapestig utazott, ahol a Margit-szigeten is eltöltött néhány órát, ezt követően azonban teljesen nyoma veszett.
Két hónap múlva találták meg a holttestét
A kétségbeesett keresés bő két hónappal később, március 9-én ért véget a legszörnyűbb módon: Zsolt holttestét a Zagyva folyóban találták meg. Hogy pontosan mi történt a fiúval, az a mai napig rejtély, a család azonban szentül meggyőződött arról: szerettük gyilkosság áldozata lett.
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy a hatóság az ügyben nem folytatott és jelenleg sem folytat büntetőeljárást emberölés miatt. A család viszont képtelen belenyugodni a hivatalos verzióba, és nem fogadják el a hatóságok álláspontját. Időről időre jelentkeztek ugyan tanúk a családnál, akik azt állították, tudják, kivel volt Zsoltnak komolyabb konfliktusa a halála előtt, ám a vizsgálatok során mindegyik bejelentés komolytalannak bizonyult.
Megszólalt a család
„Képtelenek vagyunk elfogadni, hogy nincs kiderítve, hogyan vesztette életét a testvérem. Az teljesen biztos, hogy nem lett öngyilkos, hiszen boldog és kiegyensúlyozott életet élt. Fiatal kora ellenére már nősülni készült, persze a párjával megvárták volna, hogy mindketten nagykorúak legyenek” – nyilatkozta megtörten a Borsnak László, az elhunyt fiú fivére.
Évekig tartó gyász és hamis nyomok
Zsolt tragédiája nemcsak a közvetlen családját, de menyasszonyát, Virágot is teljesen összeroppantotta. A fiatal lányt annyira megviselte vőlegénye elvesztése, hogy éveken át képtelen volt új kapcsolatot kialakítani. „Nagyon rendes és tisztességes lány. 4-5 évig gyászolta a testvéremet, mire elfogadta egy másik férfi közeledését” – mesélte a család egyik ismerőse.
Segítsen kideríteni az igazságot!
A gyászoló család nyolc év után sem adja fel a harcot, és most a nyilvánossághoz fordulnak segítségért. Arra kérnek mindenkit, hogy aki bármilyen valós, érdemi információval rendelkezik Zsolt eltűnésének körülményeiről, vagy tudja, mi történt a fiúval a halála előtti órákban, az haladéktalanul jelentkezzen náluk vagy a rendőrségen.
Kiemelt kép: illusztráció

