Súlyos bűncselekménnyel, 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettével gyanúsította meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ volt vezetőjét. Az aranykonvoj-ügyben eddig több mint 30 tanút hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek, iratokat szereztek be, és a szálak végül egyenesen a TEK volt főigazgatójához vezettek.
Filmes akció az M0-áson
A megalapozott gyanú szerint 2026. március 4-én indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérésére Hajdu János eligazítást tartott a műveleti vezetőknek. A feladat egy Ausztriából Magyarországon át Ukrajnába tartó, hatalmas összegű dollár- és euróbankjegyeket, valamint befektetési aranytömböket szállító konvoj feltartóztatása volt. A főigazgató parancsba adta: az ukrán állampolgárokat bűncselekmény gyanúja miatt el kell fogni, meg kell bilincselni, a látásukat pedig textíliával kell akadályozni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Személyesen irányította az akciót
A TEK kommandósai másnap, március 5-én 13 órakor az M0-ás autóút alacskai pihenőhelyén csaptak le. A brutálisnak ható akciót Hajdu János személyesen, a helyszínről irányította. A hét ukrán állampolgárt kiszállították és a földre fektették, kezeiket hátra bilincselték, valamint a fejükre kámzsát húztak, de nem akárhogy: a rendeltetésszerű használattól eltérően, a függőleges tengely mentén mintegy 180 fokkal elforgatva, teljesen elvakítva őket.
A NAV hiába kérte a bilincsek levételét
Bár a NAV pénzügyőrei megkezdték a szemlét a helyszínen, Hajdu utasítására azt félbe kellett szakítani, a járműveket és a külföldieket pedig a TEK objektumába szállították. Bár a hivatalos TEK-jelentések szerint az előállítások 2 órán belül megszűntek, mert az ukránokat átadták a NAV-nak, a valóságban egészen más történt.
A pénzszállító elleni akció

Jogtalan bilincselés
Hajdu János pontosan tudta, hogy a NAV nem indított büntetőeljárást a férfiak ellen, csupán tanúként hallgatta ki őket. A pénzügyőröknek eszük ágában sem volt korlátozni a szabadságukat, sőt, többször kifejezetten kérték a TEK-et, hogy vegyék le a bilincset az ukránokról, mert nem terveznek velük további eljárást. A TEK főigazgatója azonban hajthatatlan volt. Parancsára a beosztottjai legalább 9 órán keresztül, teljesen jogtalanul fosztották meg szabadságuktól a tanúként jelen lévő ukránokat, egészen az idegenrendészeti eljárás megindulásáig.
Testi szenvedést okoztak nekik
Az ügyészség szerint a fogvatartás a sértettek sanyargatásával valósult meg: a bilincset még az alvás idejére is fent hagyták, a látást gátló textíliát pedig az emberi méltóságot mélyen sértő módon alkalmazták, a törvényes fogvatartással járó kellemetlenségnél nagyságrendekkel nagyobb testi és lelki szenvedést okozva nekik.
Szabadlábon védekezik a volt TEK-vezér
Hajdu János nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, panasszal élt a gyanúsítás ellen, és vallomást tett. A volt altábornagy szabadlábon védekezhet. Az ügyészség megvizsgálta a kényszerintézkedések lehetőségét, de úgy ítélték meg, hogy ennek törvényi feltételei nem állnak fenn. Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a nyomozás sikere érdekében a tervezett lépésekről és a meglévő bizonyítékokról további tájékoztatást nem adnak. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: az ukrán pénzszállítók elleni akció

