A 25 éves Abonyban élő F. Árpádnak van felesége, gyermeke. A gondos családapa munkája azonban kegyetlen volt: erőszakkal, fenyegetéssel, veréssel kényszerítette a nőket, hogy a testüket áruba bocsájtsák a pénzt pedig neki adják. Árpád nem egyedül csinálta ezt. A testvérei, sőt az apja is benne voltak a bizniszben. Őket már korábban elfogták, most Árpád kezén is kattant a bilincs. A cikk végén megnézheted, hogyan rugták rá az ajtót a rendőrök a stricire.

Eltörte a kiskorú lány csontjait

Árpád testvére, a 31 éves F. Mihály brutálisan verte áldozatait. Az egyik nőt hosszabbítókábellel megostorozta, egy másik kiskorú lánynak pedig több csontját is eltörte, és úgy dolgoztatta; neki végül egy kuncsaft segített megszökni. F. Mihály és másik testvére F. Sándor már tavaly májusban lebuktak, összehangolt akció keretében elfogták őket a Készenléti Rendőrség munkatársai. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Felügyelte a nőket

A büntetőeljárás során a nyomozók beazonosították F. Árpád 25 éves abonyi lakost, aki a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017-ben az F. Mihály és F. Sándor által prostitúcióra kényszerített nő kizsákmányolásában tevékeny szerepet vállalt, őt a prostitúciós tevékenységének helyszínére szállította, és ott felügyelte.

Rávette a nőt

A most elfogott F. Árpád megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018-ban szerelmi kapcsolat színlelésével rábírt arra egy másik nőt, hogy végezzen prostitúciós tevékenységet, és az abból származó bevételéből tartsa el őt.

Felkészülten mentek a zsaruk

Forrás: Rendőrség

Külföldre küldte

Szerencsétlen nő kezdetben Abony környékén végzett prostitúciós tevékenységet, de később a most lekapcsolt családapa, F. Árpád rávette arra is, hogy külföldön, Németországban és Svájcban keressen pénzt a testével.

Megverte és megfenyegette

A nő ennek eleget tett, és bevételének nagy részét a Árpádnak kellett küldenie pénzutalási szolgáltatókon keresztül. Egy idő után a nő megpróbált felhagyni a tevékenységével, de Árpád megverte és megfenyegette. A hölgy Magyarországra a járványhelyzet miatt tért vissza.

Minden eshetőségre felkészültek a rendőrök

Forrás: Rendőrség

Bezárta a nőt

Ekkor a Árpád, a családapa bezárta a házába, és szoros felügyelet alatt tartotta. Többször bántalmazta, és arra kényszerítette, hogy regisztrálja magát egy erotikus társkereső oldalra és folytassa pénzkereső tevékenységét.

Eltapsolta a pénzt

A bevételt továbbra is elvette a nőtől, azt magára és családjára költötte. A rendelkezésre álló adatok szerint az áldozat külföldről többször utalt Árpádnak, összesen közel 3 millió forintot.

Megjelentek a rendőrök

Készenléti Rendőrség (KR) munkatársai a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály műveleti egységével és a KR Rendészeti Igazgatóság állományával együtt 2021.április 20-án a kora reggeli órákban megjelentek F. Árpád lakcímén, ahol elfogták.

10 évet is kaphatnak

Most a rendőrség büntetőeljárást folytat személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt F. Árpád és testvére, F. Sándor abonyi lakosokkal, valamint apjuk, F. Mihály szolnoki lakossal szemben. A gyanúsítottak terhére rótt emberkereskedelem bűntett öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt a videó az elfogásról

Kiemelt kép forrása: Rendőrség