A felelőtlen autós úgy gondolta, hogy az éppen pirosra váltó lámpa alatt még átcsusszanhat. Rosszul döntött, csúnya baleset lett a vége, egy kisgyermek is megsérült csütörtök délelőtt Budapesten.

Átment a piroson

Csütörtök délelőtt egy fehér színű Toyota C-HR közlekedett a 9. kerületi Haller utcán, a Mester utca és a Soroksári út közötti szakaszon. A Vaskapu utcai jelzőlámpás kereszteződéshez érve a lámpa pirosra váltott, de a középkorú sofőr hölgy úgy gondolta, még gond nélkül át fog tudni haladni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Több mentő érkezett a helyszínre

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nagy csattanás

A Vaskapu utcából zöld jelzésre ekkor már elindult a forgalom, egy Renault Scenic taxi pedig éppen ekkor ért ki a Haller utcára. A két gépkocsi nagy csattanással egymásnak ütközött, majd a gyalogátkelő melletti járdaszigethez sodródtak, sőt, a taxi a gyalogátkelőn keresztül a villamossínekre csúszott, szerencsére közben nem gázolt el senkit.

Csúnyán összetört a Toyota eleje

Elismerte a sofőr a hibáját

Információink szerint a Toyotában a biztonsági övét használó sofőrön kívül – aki nem sérült meg a balesetben, valamint elismerte, hogy ő hibázott – egy fiú utazott, őt a közeli orvosi rendelőben megvizsgálták, majd gyermekmentő szállította kórházba.

Rosszul lett a taxis

A taxi középkorú férfi sofőrje ugyan ki tudott szállni a roncsból, de kisvártatva rosszul lett, ezért visszaült a vezetőülésre, végül a mentők szirénázva szállították kórházba.

Nagy ütést kapott a taxi oldalról

Kórházba vitték a sérülteket

Rajta kívül a hátsó üléseken még egy középkorú férfi és egy 4 éves kisfiú utazott – gyerekülés nélkül -, a férfit hordágyon, nyakmerevítővel tették a mentőbe, a kisfiút pedig a gyermekmentő szállította el, de ő valószínűleg nem sérült meg súlyosan, mert hangosan sírt, amikor a mentők kiemelték a kocsiból.

Kézzel tolták el a tűzoltók a roncsot az útból

Dugó a helyszínen

A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd segítettek a műszaki mentésben. A sínekre belógó, saját erejéből mozdulni képtelen Renault miatt a 2B villamos a Haller utca / Mester utca és a Haller utca / Soroksári út, a 2M villamos a Haller utca / Soroksári út és a Nagyvárad tér M, a 24-es villamos a Nagyvárad tér M és a Közvágóhíd H között mintegy másfél órán keresztül nem közlekedett, pótlóbusszal lehetett utazni a Nagyvárad tér M és a Közvágóhíd H közötti szakaszon. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fotók: Kékvillogó.hu/G.K.