A szentendrei nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a 43 éves férfinek az ügyében, aki dr. Pintér Sándorral való kapcsolatára hivatkozva ejtett tévedésbe egy budakalászi panziótulajdonost.

Budakalászi panzióban lakott

A szentendrei B. György egy budakalászi panzióban lakott 2017. év végétől, azonban a szállásért nem akart fizetni.

A tulajdonosnak felajánlotta segítségét

Idővel a tulajdonos bizalmába férkőzött, majd egy nemlétező, családja által működtetett adósságbehajtó cégre hivatkozva felajánlotta, hogy segít neki nagy összegű kintlévőségét visszaszerezni.

Azt hazudta, a pénz már a számláján van

Még mielőtt megrendült volna a panziótulajdonos bizalma, a férfi azzal hitegette, hogy a korábbi adósaitól már meg is érkezett a számlájára a behajtott pénz. Később még arra is rávette a sértettet, hogy ezt az összeget, sőt ezen felül többet is fektessen be egy cégbe, és tízszázalékos tulajdonrészesedéssel kecsegtette.

Pénzt csalt ki a panzió tulajdonostól

Ettől fogva rendszeresen csalt ki kisebb-nagyobb összegeket a szállodatulajdonostól, amit megélhetésre, szerencsejátékokra és örömlányokra költött.

Sms-t küldött a belügyminiszter nevében

Később, azt állította, hogy dr. Pintér Sándor a család barátja, és ennek igazolása érdekében négy, különböző SIM-kártyáról küldött rendszeresen üzeneteket a miniszter úr nevében.

15 milliót csalt ki

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján a nyomozók kivizsgálták az ügyet, és megállapították, hogy B. György szándékosan ejtette és tartotta tévedésben szállásadóját. Három évig folyamatosan csalt ki tőle különböző összegeket, ezzel összesen mintegy tizenötmillió forintnyi kárt okozott.

Felélte a pénzt

A saját ingatlannal, ingósággal nem rendelkező férfi a pénzt az utolsó fillérig felélte. A gyanúsított az eljárás során elismerte azt is, hogy a belügyminiszterrel semmiféle ismeretsége, illetve kapcsolata nincs, és nem is volt.

Elismerte a bűncselekményt

 A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csalás bűntette miatt folytatott büntetőeljárást a 43 éves férfivel szemben, aki gyanúsított kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a kár megtérítésére ígéretet tett.

Vádemelést javasolnak az ügyészségnek

A nyomozó hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

Kiemelt kép: illusztráció