Vádat emeltek egy budapesti kábítószerterjesztő-hálózat tagjai ellen: a vád szerint négyen marihuánával kereskedtek, ötödik társuk pedig a kábítószer megőrzésében vállalt szerepet.

Öten

A vádirat szerint egy 27 éves férfi három ismerősével marihuánával kereskedett Budapesten, míg a 29 éves testvére, aki nem vett részt a kereskedésben, ideiglenes megőrzésre átvett tőle egy nagyobb csomag kábítószert – olvasható az ügyészi közleményben.

Garázsban

Azt írták, a 27 éves férfi nagyobb tételekben szerzett be marihuánát, amelyet egy XX. kerületi lakásban és garázsban tárolt, porciózott, majd főként további kereskedőknek értékesített. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A másik kerületben is

Társa egy 26 éves vádlott volt, akit közös – a drogkereskedésbe szintén beszálló – ismerősük mutatott be neki. Ő egy XIX. kerületi lakásban terjesztette a kábítószert. Egy negyedik férfi is több alkalommal közreműködött az értékesítésben.

Taxival

Az ügyészség közölte, a kereskedők üzenetküldő alkalmazáson keresztül egyeztettek, és a 27 éves férfi rendszerint az egyébként általa üzemeltetett taxival szállította hetente egy vagy több részletben a marihuánát Pesterzsébetről Kispestre.

Egyszerre kapták el őket

A budapesti rendőrök 2020 júniusának végén összehangolt akcióban fogták el a hálózat tagjait. Akkor jelentős mennyiségű kábítószert és a terjesztéshez szükséges digitális mérlegeket, növényőrlőket, csomagolóanyagokat is lefoglaltak.

Kidobálta az ablakon

Amikor a 29 éves testvér otthonát kutatták át, ő a becsomagolt marihuánát az erkélyen keresztül kidobta az utcára, de azt a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

Az elfogás után

Börtön lehet ebből

A Fővárosi Főügyészség a négy férfit – a 27 évest jelentős mennyiségre elkövetett – kábítószer-kereskedelem bűntettével, míg a 29 éves testvért kábítószer birtoklásával vádolja. A 27 éves férfi jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll.

Címlapfotó a rendőrségi videóból való.