Egy gyerek születésnapját ünnepelték a budapesti iskolában, ott evett a tortából az a 7 éves kisfiú, aki kedden az újpesti benzinkúton halt meg. A tortában mogyoró volt, ettől lett rosszul a gyerek. A tanárok azonban nem a mentőt, hanem a szülőket hívták. A kisfiú állapota a családi autóban lett kritikus. A mentők közel két órát küzdöttek, de nem tudták megmenteni a gyereket.

Mogyoróallergiája volt a kisfiúnak

Mogyoróallergiája volt annak a 7 éves kisfiúnak, aki kedden halt meg az egyik budapesti benzinkúton. A gyerek a Fóti út melletti iskolában tanult, ahol egy születésnapot ünnepeltek. Az osztály tanulói tortát fogyasztottak az ünnepségen, a sütemény pedig mogyorót tartalmazott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Hányni kezdett

A kisfiú, amint megette a tortáját, azonnal rosszul lett. Hányni kezdett, az iskola pedig értesítette a szülőket, akik azonnal autóba ültek és a helyszínre érkeztek. A Blikk azt írja, a gyereket az édesanyja a kezében vitte ki az autóba, és el is indultak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Segítséget kértek a kúton

Sajnos nem jutottak messzire, mert a benzinkútnál már kritikus lett a gyerek állapota. A szülők kétségbeesve rohantak be a shopba, és segítséget kértek. Ekkor érkezett a mentő.

Nem tudták megmenteni

A mentősök közel 2 óráig küzdöttek a gyerek életéért, de sajnos nem sikerült megmenteni. A kisfiú a Fóti úti MOL kúton halt meg.

Felmerül az iskola felelőssége

A lap megkereste az iskola igazgatóját, aki az intézmény portásán keresztül azt üzente, hogy nem kíván nyilatkozni. Az továbbra is kérdés, hogy a tanárok miért a szülőket hívták fel és miért nem értesítették a mentőket azonnal, amikor a gyerek rosszul lett.

Fulladás okozhatja a halált

„Nagyon ritka esetben előfordulhat, hogy a kisfiúnak ez volt az első olyan rohama, amit a mogyoró váltott ki, így a szülők nem tudhattak róla. Az allergiák közül a mogyoróallergia az egyik legsúlyosabb, ha nem érkezik időben segítség, a beteg gégeödémát kap, majd megfullad” – mondta Póta György gyerekorvos.

Ezek okozhatnak allergiás reakciót

A szakirodalom szerint súlyos allergiás reakciót a legtöbb esetben bizonyos táplálékok okoznak. A leggyakoribb allergének a földimogyoró, diófélék, hal és tenger gyümölcsei; illetve gyermekeknél a tej-és tojásfehérjék és a szója.

Mit tegyünk?

Első és legfontosabb, hogy a tünetek észlelésekor hívjunk orvost. Kizárólag szakszerű segítség képes megelőzni az életveszélyes tünetek kialakulását, illetve megfelelően ellátni a beteget. Amíg megérkezik a segítség, maradjunk a beteg mellett, de ne itassuk, vagy kínáljuk semmivel. Ne adjunk neki kalciumot sem, nem fog segíteni a duzzanat, viszketés csillapításában. Épp ellenkezőleg, hatására tovább csökken a beteg vérnyomása, így még rosszabb állapotba kerülhet.

Nyomoz a rendőrség

Az esettel kapcsolatban a rendőrség közölte, hogy ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Kiemelt kép: illusztráció